Még mindig nem tudni, mennyivel emelkedik majd a minimálbér

Nem sikerült megállapodni, tovább folynak majd a tárgyalások.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás, a kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakítására törekszik, ezért a tárgyalások januárban folytatódnak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követően úgy vélte, hogy a megállapodást a gazdasági bizonytalanság nehezíti, ugyanis a VKF munkaadói és munkavállaló oldalának javaslatai között nincs szakadéknyi különbség.

Felidézte, hogy a tavalyi bérmegállapodás értelmében 2020-ban 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, amelyeknek értéke így 2020-ban bruttó 161 000 forintra, illetve 210 600 forintra nőtt.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo