Matolcsy György: az új évtized kockázatos lesz

Az új évtized kockázatos lesz, és Magyarország csak akkor nyerhet, ha annak minden változását ki tudja használni – írta hétfőn közzétett írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy György a növekedés.hu oldalon foglalta össze azokat a tanulságokat, amiket a legeredményesebb országok példái mutatnak. A sikert – mint írta – mindenütt a technológiai forradalom mozgatta az utóbbi években, és ebben az évtizedben is ez lesz a siker kulcsa. Digitálissá kell alakítani az államot, az oktatást, a háztartásokat, az üzleti szektort, és kell legalább egy világelső magyar technológia. Erre a legtöbb esély a digitális egészségiparban, és a hozzá kapcsolódó területeken látszik, megszületése pedig egyetemek innovációs-tudományos parkjaiban várható – tette hozzá.

A jegybank vezetője úgy véli, hogy a városoknak is fontos szerepük lesz a jövő alakításában, és közben felértékelődnek a nagy- és óriásrégiók. Magyarország számára az egységes a Kárpát-medencei gazdasági tér, és V4 lehet a kitörési pont, akár további államokkal bővítve - írta.

Matolcsy György felhívta a figyelmet a középosztály bővítésére, és a fenntarthatóság megteremtésére is. Előbbit a demográfiai programokon túl az otthonteremtés, a világszínvonalú felsőoktatás, a fejlett egészségügy mozdíthatja elő, utóbbit pedig a technológiai fejlődés eredményei.

Az MNB-elnök írása az adatgazdálkodás szerepének elemzésével zárul. Matolcsy György szerint mérni kell minden állami tevékenységet, főképp az oktatást, a gyógyítást, és a beruházások hatékonyságát, miként a piac is méri az üzleti élet minden területét, szereplőjét és döntését. A mérésekből keletkező adatokat fel kell használni az irányítás minden szintjén, alapanyagként kell kezeli a termelésben és a szolgáltatásban – tette hozzá.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo