Mától új világ a globális kereskedelemben

Februártól az Egyesült Államok bevezeti Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben a korábban kilátásba helyezett vámokat – közölte a Fehér Ház szóvivője.

Karoline Leawitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a határvédelem elégtelensége, az Egyesült Államokkal szomszédos országokból nagy számban érkező illegális bevándorló miatt a Kanadából és Mexikóból érkező árukat február 1-től, azaz szombattól 25 százalékos vám terheli.

Trump odacsapott, ahogy ígérte
Trump odacsapott, ahogy ígérte
Fotó: Depositphotos
A kínai árukat terhelő pótlólagos vám mértéke 10 százalékos lesz, aminek indokaként a kelet-ázsiai országból származó kábítószer, a fentanil előállítása elleni elégtelen kínai hatósági fellépést említette.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az intézkedés összhangban van Donald Trump hivatalba lépésekor közölt szándékával. A vámok inflációnövelő hatásával kapcsolatban elhangzott kérdésre azt mondta, hogy az elnök gazdaságpolitikai lépéseinek másik oldalán adócsökkentések szerepelnek, amelyek inflációcsökkentő hatásúak.

Karoline Leawitt egyben óvott attól, hogy Kanada válaszlépéseket fontolgasson, és úgy fogalmazott, hogy ehelyett azt javasolják Justin Trudeau kanadai miniszterelnöknek, hogy egyeztessen Donald Trump amerikai elnökkel.

Kanada kőolaj-kitermelésének több mint 90 százalékát az Egyesült Államoknak értékesíti, ahova 2025 első hetében, az amerikai kormány hivatalos adatai szerint napi 4,42 millió hordó nyers kőolajat szállított.

Az Egyesült Államok jelentős kőolaj-kitermelő, ugyanakkor egyben importőr is, és napi átlagban mintegy 6,5 millió hordó nyers kőolajat vásárol külföldről.

A vámok bevezetéséről szóló pénteki fehér házi bejelentést követően az amerikai meghatározó tőzsdeindex, a New York-i Dow Jones negatív irányba mozdult és két órával zárás előtt, helyi idő szerint délután 2 órakor fél százalékot meghaladó mínuszban volt. (MTI)

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo