Marad a rezsicsökkentés, a cél érdekében a kormány költségvetési átcsoportosítást hajt végre

Újabb kormánydöntés a rezsicsökkentés és a távhőszolgáltatás védelmére.

A kormány célja a rezsicsökkentés eredményeinek megvédése, ehhez elengedhetetlenek az olyan intézkedések, mint például a távhőkassza pozitív egyenlegének megőrzése. Az orosz-ukrán háború hatására egész Európában radikálisan emelkednek az energiaárak, ennek következtében a távhőkasszába befolyó összegek már nem fedezi a szolgáltatók által benyújtott igényeket, ezért a kormány a büdzsé 7,5 milliárd forintos bővítéséről döntött.

Nem lesz olcsóbb, de drágább sem (Fotó: SOPRON HOLDING)

A kormány korábban a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát. Az élelmiszerárstopot a napokban két hónappal, 2022. július elsejéig hosszabbították meg.

A fogyasztóvédelmi szakemberek az elmúlt időszakban mintegy kétezer boltban végeztek helyszíni ellenőrzést, 203 esetben tártak fel mulasztásokat. 137 üzlet alkalmazott a hatóságinál magasabb árat, az esetek több mint felében az étolajat kínálták az előírtnál drágábban. A hatóság mostanáig 167 mulasztóra szabott ki összesen több mint 32 millió forint bírságot. A legnagyobb tételt, 1,8 millió forintot kétszer rótták ki nemzetközi áruházláncok Fejér megyei egységeire. A legsúlyosabb szankcióval sújtott üzletek egyik érintett termékből sem tartották készleten a rendelkezések szerinti mennyiséget.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo