Már nem irigykedünk: iszonyatos zuhanás Litvániában

A pénzügyi és gazdasági válság az Európai Unió minden tagállamában jelentős visszaeséssel jár, de legnagyobb recessziót a Balti országok, köztük is Litvánia szenvedi el: Vilnius a 2009-es évre már 19,3 százalékos gazdasági visszaeséssel számol.

A litván nemzeti bank által frissen közzétett adat a legsúlyosabb visszaesést jelzi 1992 óta: a litván gazdaság akkor - a Szovjetuniótól való elszakadása az ipar összeomlását hozta magával - 21 százalékkal zsugorodott.

Az éves előrejelzést már többször lefelé módosította Vilnius, januárban még csak 4,9 százalékos visszaeséssel számoltak, májusban már 15,6 százalékkal, most pedig már a kritikus 20 százalék közelébe került a mutató. (Az államadósságok árazásában is a balti államok álltak legrosszabbul.)

A litván hatóságok szerint a borús kilátások elsősorban az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom visszaesésére vezethetők vissza. A központi bank előrejelzése szerint Vilnius 2010-ben is recesszióban lesz még, de akkorra már csak 5 százalék körüli negatív mutatóval számolnak.

A visszaesés azért is különösen drámai, mert a kis balti ország egészen a gazdasági krízis kirobbanásáig rendívül jó gazdasági mutatóival vívta ki a többi ország elismerését, „balti tigrisként", 2006-ban 7,8; 2007-ben 8,9; 2008-ban pedig 3 százalékos gazdasági növekedést produkált, amikor is megfordulta korábbi kedvező tendencia. Litvánia mindeddig elzárkózott egy lehetséges IMF-EU kölcsön felvételétől, azonban legutóbb Dalia Grybauskaite - aki nemrég cserélt brüsszeli biztosi székét a litván elnöki székre - már nem fogalmazott ennyire elutasítóan. Az új elnök szerint ha az ország nem jut megfelelő tőkéhez a külföldi piacokról, akkor kénytelen lesz megfontolni egy ilyen hitel felvételének lehetőségét.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo