Már nem egy éjszakára vágynak a magyarok

A Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek belföldi vendégéjszakaszámai 8 százalékkal nőttek az első negyedévben 2023 hasonló időszakához képest, a foglalási szám pedig 6,4 százalékkal. A portál által közvetített bruttó szobaár bevétel több mint 13,5 százalékkal nőtt. Érezhető a SZÉP-kártya turizmus élénkítő hatása is: eddig idén az online kifizetések közel 27 százalékát fizették SZÉP kártyával. Budapest, Eger és Pécs vonzotta a legtöbb vendéget januártól márciusig foglalási szám alapján.

Biztatóak a hazai turizmus eredményei az első negyedévben, két hosszú hétvégénk is volt ebben az időszakban. A leutazások alapján a vendégéjszakaszám 8, a foglalások száma 6,4, a bruttó közvetített szobaár bevétel pedig 13,5 százalékkal nőtt 2023 első három hónapjához képest a Szallas.hu adatai szerint.

„Az utazási kedv élénkülését elsősorban a hosszú hétvégékkel magyarázhatjuk, hiszen a március 15-e háromnapos pihenő volt és a húsvét is erre az időszakra esett, ezzel szemben 2023-ban nem volt hosszú hétvége az első negyedévben” – tájékoztatott Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Jó hír a szállásadóknak és a vendégeknek is, hogy nem kell sokat várni a következő hosszú hétvégére, pünkösdkor háromnapos utazást tervezhetünk.

Nőttek az átlagárak, de kisebb mértékben, mint tavaly

Egy éjszaka átlagára a bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszaka számok alapján 14 070 forint volt az első negyedévben.

„Hotelben ez 21 ezer, apartmanban 8970, vendégházban 9755, panzióban pedig 11 225 forint volt” – mondta Kelemen Lili.

Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár kb. 5 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ez visszaigazolja a Szallas.hu szakértőinek korábbi megállapítását, hogy bár voltak szállásadók, akik tudtak még az idén áremelést érvényesíteni, de az előző évek drasztikusabb növeléséhez képest jellemzően kisebb léptékűt.

Nőtt a hazai turizmus az első negyedévben
Nőtt a hazai turizmus az első negyedévben
Fotó: Depositphotos

A piac idén erősen last minute jellegű: a vendégek a közeli időpontokat foglalják nagyobb arányban mind a kedvezményes, mind a normál időszakokban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo