Már nem drágulnak a kötelezők

Szemben az előző év 17 százalékos emelkedést produkáló első félévével – 2016 első felében már nem változott trendszerűen a megrendelt kgfb-szerződések átlagdíjának szintje. Sőt, az évközi kgfb-megrendelések közel kétharmadát jelentő azonnali (az autó tulajdonjogának megszerzésekor kötött) szerződések átlagdíja az első hathónapos időszak során 12 százalékos csökkenést mutatott.

Kép: Pixabay

A Netrisk.hu adatai szerint 2016 első félévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 31 800 forint volt, ami 27 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 25 000 forintos összeget.

„Az új szerződések esetében az év elejéig tartó dinamikus díjemelkedést követően évközben új egyensúlyi állapot állt be a hazai kgfb-piacon – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – A személygépkocsik immár tartósan 32 ezer forint körül mozgó átlagdíjszintjében várhatóan a következő hónapokban sem várható lényegi elmozdulás. Változás ugyanakkor, hogy a biztosítótársaságok egyre jobban szegmentálnak , vagyis az előző évi díjemelkedés során kevésbé érintett kategóriákban (például a kisebb teljesítményű, illetve a magas bónuszfokozatban található autók esetében) ebben az időszakban észleltünk komolyabb díjemelkedést.. Ugyanakkor az A0 bónuszkategóriába tartozó autók körében minden teljesítményosztályban díjcsökkenés következett be, ezen belül a legmagasabb teljesítményű, 150 kW feletti csoportban kétszámjegyű volt a díjcsökkenés.”

Az évközi szerződések többségét a jármű tulajdonjogának megszerzésekor kötik – ezt nevezik szaknyelven azonnali kötésnek. A frissen vásárolt autók tulajdonosai számára jó hír, hogy az azonnali kötések átlagdíja több mint 12 százalékkal csökkent az év eleje óta, jelenleg 35 ezer forint körüli értéken áll. Eközben az évfordulós váltások átlagdíja gyakorlatilag nem változott, annak értéke jelenleg 25 500 forint körül mozog.

Négyszer annyit fizethetnek a fuvarozók
A biztosítók tavaly novemberben jelentették be, hogy 2015-höz képest az idén lényegesen magasabb kötelező biztosítási díjjal kell számolniuk a fuvarozóknak. Sok cég 100 százalékos díjemelkedésről számolt be a NiT Hungary felmérésben , a lapunknak nyilatkozó szakértő és ágazati szereplők szerint azonban olykor ennél is nagyobb mértékű a díjemelés, ami ellehetetleníti a kisebb vállalkozásokat. A helyzeten a baleseti adó eltörlése segíthetne.
Kevesen használják ki év közben az évfordulós váltás lehetőségét

Az azonnali kötések díjcsökkenése azonban az összes szerződés átlagdíjában nem mutatkozik. Ennek két oka van: mivel élénkül az autópiac, arányaiban egyre többen kötnek azonnali, magasabb átlagdíjú kgfb-t. A másik ok az, hogy csökken azok aránya, akik élnek az évfordulós váltás lehetőségével. Míg tavaly az első félévben az ügyfelek 25 százaléka váltott évfordulóval kötelező biztosítást, ugyanez az arány idén mindössze 17 százalékos volt.

Az alacsonyabb váltási hajlandóságot részben az a tény magyarázza, hogy már nehezebb kiugróan kedvezőbb ajánlatot találni: az idén évközben váltók átlagosan 440 forintot takarítottak meg ezzel a lépésükkel. A másik ok, hogy – szemben az év végi kampánnyal – ilyenkor könnyebben elsiklanak az autósok a váltás lehetősége mellett: az előzménybiztosítást év közben is legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal kell felmondani, ráadásul a felmondásnak ekkorra már be kell érkeznie a biztosítóhoz. Aki ezt elmulasztja, annak az évfordulót követő 12 hónapban a korábbi biztosító által megajánlott úgynevezett indexdíjat kell majd tovább fizetnie.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo