Már létszámbővítésben gondolkodnak a cégek

A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése 8 százalékos létszámbővítési mutatót tartalmaz a harmadik negyedévre, ez a munkaerőpiaci bővítési szándék olyan magas szintjét mutatja, amilyen legutóbb 2019 első negyedévében volt

A munkaerő-közvetítő cég a világ 43 országában 45 ezer munkáltató körében végzi negyedévente reprezentatív felmérését, ennek keretében Magyarországon 607 munkáltatót kérdeztek meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékáról.

A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. Az ebből képzett 8 százalékos létszámbővítési mutató 6 százalékponttal haladja meg az előző negyedévit, egy évvel korábban pedig értéke mínusz 6 százalék volt. A megkérdezettek 83 százaléka nem tervez változást, egy százalék nem tudott még válaszolni erre a kérdésre.

A 43 országra kiterjedő globális előrejelzés alapján Hong Kongon kívül mindenütt az alkalmazotti létszám bővülésére számítanak, a magyarországi kilátások a 43-as listán a 25. helyen állnak.

"Friss adataink azt mutatják, hogy a cégek már egyértelműen a járvány utáni gazdasági kihívásokra, a várható konjunktúra igények kielégítésére készülnek" - mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.
Mit terveznek a magyar munkáltatók? 

A magyarországi felmérés alapján a legnagyobb felfutást (17 százalék) az étterem-vendéglátás szektorban várják. A nagy- és kiskereskedelemben, a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén átlag feletti a munkáltatók várakozása (11 százalék), a gyártás területén átlag körüli, az építőiparban mindössze 3 százalék. A regionális eltérések is jelentősek: a legszélesebb körű létszámbővülést a Közép-Magyarországi Régióban (18 százalék) a legalacsonyabbat a Dél-Alföldön (3 százalék) és Nyugat-Magyarországon (2 százalék) mutatta a felmérés.

A létszámnövelés tervezett aránya a közepes, 50 fő feletti és a nagy, 250 fő feletti cégeknél a legnagyobb: 12, illetve 14 százalékos. A felmérésben a válaszadók 77 százaléka mondta azt, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt bizonyos állásokra, ez az évtized legmagasabb ilyen értéke. A legnagyobb hiányt e szempontból a gyártás-termelés, a működtetés-logisztika, az adminisztráció-irodai támogatás és az IT-adatkezelés területén jelezték.

A ManpowerGroup naponta több mint 600 ezer munkavállalót és több mint 400 ezer vállalatot kapcsol össze világszerte. 80 országban közel 3500 irodája van. A cég évente mintegy 3,4 millió munkavállaló elhelyezkedésében segédkezik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo