Lomha fellendülés vár a vállalkozásokra

Rövid és enyhe gazdasági visszaeséssel kell szembenézniük a vállalatoknak Európában, amit azonban csak lassú fellendülés követ – olvasható ki az EY nemzetközi tanulmányából. A közép-kelet-európai régiót, így Magyarországot is súlyosabban érinti a krízis, emiatt a cégeknek minden rendelkezésre álló forrást meg kell ragadniuk a túléléshez, emellett hatékonyabbá és zöldebbé kell válniuk, hogy megerősödve kerüljenek ki a válságból.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az EY előrejelzése alapján az eurózóna GDP növekedése a tavalyi 3,3 százalékról idén nullára csökken, és 2024-re éri el a 2 százalékos értéket. 2022 október és 2023 március között 0,7 százalékos csökkenés várható, ami rövid és enyhe gazdasági visszaesést vetít előre az övezetben.

A visszafogottabb gyengülés mögött az erős munkaerőpiac, a nyersanyagárak jelentős csökkenése, valamint a kormányok gazdaság- és fogyasztóvédelmi intézkedései állnak. A puhább recessziót azonban csak lassú fellendülés követi, mivel a megemelkedett energiaárak továbbra is fékezik a növekedést. Ennek hatásait leginkább Magyarország, Csehország, Románia, Horvátország, Olaszország és Németország érzi meg.

„A kihívásokkal teli gazdasági helyezben a vállalatoknak érdemes kiaknázni a rendelkezésre álló, kedvezményes hazai forrásokat, mint amilyen a Széchenyi Kártya Program, a Gyármentő beruházási hitel-, illetve likviditási garanciaprogram, a Zöld Finanszírozási Program, vagy a február elején indult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram. Azok a társaságok fognak hosszú távon talpon maradni, amelyek a kedvezményes forrásbevonás mellett a működési hatékonyságot is előtérbe helyezik, ami sok esetben beruházás nélkül is megvalósítható tapasztalt külső szakértők bevonásával” - hangsúlyozta Kálmán László, az EY Stratégia és Tranzakciós üzletágának partnere.

Az idei év komoly átrendeződést hozhat a magyar piacon is, ami kiváló lehetőséget teremt a tőkeerős vállalkozásoknak arra, hogy cégfelvásárlásokkal megszilárdítsák pozícióikat. A válság ellenére a szervezeteknek még nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a fenntarthatóságra, mivel a pénzintézetek szűkülő forrásaikat egyre inkább a zöld projektek finanszírozására fordítják” – tette hozzá.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo