Lecsapott a NAV a magyar zöldségmaffiára, a főnökök a Riviérán pihentek

A gazdasági szereplők számára legálisnak tűnő áruforgalom mögött, több mint 11,5 milliárd forintot elérő költségvetési csalás húzódott meg. A zöldség-gyümölcs kereskedelem hátterében, három szervezett bűnelkövetői csoport épített ki összetett számlázási láncot, miközben irányítóik a jogellenes haszonból a francia Riviérán pihentek. A NAV három bűnügyi igazgatósága összesen 78 helyszínen csapott le, 55 személyt állítottak elő, és jelentős vagyont foglaltak le.

Valami bűzlött a Nagybanin. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterületének nyomozói az EKÁER, az online-számlarendszer, valamint az értékelő-elemző mechanizmusok alapján azt gyanították, hogy az elmúlt időszakban a zöldség-, és gyümölcs-kereskedelmi ágazat adóelkerülő területté vált a Budapesti Nagybani Piacon. Az előzetes felderítés szerint az ott tevékenykedő, elsősorban közösségi beszerzéseket végző vállalkozások mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok, az adófizetési kötelezettségüket különböző csalárd módszerekkel igyekeztek elkerülni. Így az ott értékesített termékek jelentős hányada oly módon jelent meg a magyarországi kereskedelmi forgalomban, hogy a költségvetés bevétele többmilliárdos nagyságrendben sérült, miközben a nagybani piac legálisan működő gazdasági szereplőit nagymértékű versenyhátrány érte. A szélsőséges helyzet kialakulásában szerepet játszott, többi között az is, hogy szervezett elkövetői körök számlagyári tevékenység keretében valótlan tartalmú számlák kibocsátásával faragták le költségeiket, ezáltal jogellenes hasznot és előnyt szereztek a jogkövető kereskedőkkel szemben.

Több mint 11 milliárd forintot nyúlt le a magyar zöldségmaffia
Több mint 11 milliárd forintot nyúlt le a magyar zöldségmaffia
Fotó: Pixabay

Az adóelkerülés megzabolázása, és a piac jogszerű működésének visszaállítása érdekében a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága, a Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága május 28-án hadat üzent a csalóknak, és három kiterjedt bűnszervezetre mértek csapást, a Bevetési Igazgatóság, a MERKUR Bevetési Egység és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével. Az 532 fő részvételével zajló hatósági beavatkozás mérlege: 55 gyanúsított, 15 letartóztatott és egy bűnügyi felügyelet alá helyezett személy. A letartóztatottak között volt egy közismert alvilági figura exfelesége is, akinek egykori férje egy leszámolási üggyel hozható összefüggésbe.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo