Lebuktak a kávébűnőzők – több mint 160 milliós kárt okoztak

Kávészállítmányok áfájával trükköztek.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy bűnbanda tagjait, mert egy teherautónyi kávét utaztattak Szlovákia és Magyarország között, majd a termék áfáját jogosulatlanul visszaigényelték.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádirat szerint a 2017-ben és 2018-ban működő bandát kifejezetten azért hozták létre a szervezői, hogy mesterséges ügyletek révén jogellenesen igényeljenek vissza adót.

(Fotó: Pixabay)

Ennek során a szervezethez tartozó szlovákiai cégtől egy teherautónyi kávét hoztak be Magyarországra, majd azt papíron többször eladták az országon belül, végül ismét kiszállították Szlovákiába az eredeti eladóhoz. A láncolatban az utolsó magyarországi cég realizálta a hasznot, azaz a saját adóbevallásában az általános forgalmi adót levonásba helyezte, illetve többször visszaigényelte - olvasható a közleményben.

Martossy György hozzátette, a körhintacsalásnak is nevezett bűncselekményben budapesti és szabolcsi cégek voltak érintettek. Két szabolcsi cég - amelyek ügyvezetője ugyanaz - összesen 166 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg a többi budapesti cég összesen 106 millió forinttal csökkentette az állam bevételeit.

Az ügyészség a vádiratban a bűnszervezet vezetőire 7-9 év fegyházbüntetést, míg a bűncselekmény révén gazdagodó cégekkel szemben vagyonelkobzást és pénzbírságot indítványozott.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo