Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Novemberben 18,5 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbiakhoz képest, az előző havi 24,5 százalékos drágulást követően. A növényi termékek 25,0 százalékkal, az állati termékek 7,5 százalékkal kerültek többe - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly novemberben az előző év azonos időszakához mérten 6 százalékponttal kisebb volt az áremelkedés, mint októberben. Az árnövekedés mértékének csökkenése a növényi termékek és az állatok, állati termékek esetén egyaránt tapasztalható volt.

Nagyot ugrott a burgonya ára

A gabonafélék ára átlagosan 31,1%-kal növekedett 2011 novemberéhez képest. A búza ára az elmúlt hónaphoz képest kismértékben csökkent, a kukorica ára pedig enyhén emelkedett. Az ipari növények 15,0%-kal drágultak éves összevetésben. Ezen belül az olajos növények ára 17,2%-kal lett magasabb az egy évvel azelőtti árszinthez viszonyítva.

Novemberben 87,6%-kal növekedett a burgonya termelői ára. 2012-ben a burgonya ára az augusztusszeptemberi időszakban volt a legalacsonyabb. Ez a mélypont az előző évekhez képest korábban következett be. Ennek elsődleges oka a nagyobb mennyiségű burgonyakészletek értékesítésének árbefolyásoló hatása volt.

Kevés a szőlő, drágul a bor
Akár 20-25% drágulás jöhet a borpiacon, miután az idei szőlőtermés igen kedvezőtlenül alakult a viszontagságos időjárási körülmények miatt. Volt, ahol a szokásos mennyiség harmadát tudták csak betakarítani. A szőlő minősége azonban kiváló lett idén.
A zöldségfélék termelőiár-indexe novemberben 17,1%-kal emelkedett, miközben a gyümölcsöké 1,7%-kal mérséklődött. A gyümölcsök csoportján belül az alma és a szőlő értékesítése volt jelentős ebben az időszakban. Az alma idei évi magas terméseredménye miatt 22%-os áresés történt, miközben a borszőlő esetén ellentétes tendencia figyelhető meg: a gyenge termés az árak 43,6%-os növekedésével járt együtt.

Erőteljesen drágult a tojás

Több a marha az országban
A 2011-es adatokhoz képest 14 százalékkal nőtt a szarvasmarha-állomány Vas megyében, 2012 júniusában 29 ezer jószágot tartottak az istállókban, és az országos adatok is növekvő állatállományról tanúskodnak.
A vágóállatok termelői ára 7,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágósertés felvásárlási ára 400 forint/kilogramm volt, ami 4%-os árcsökkenést jelent az előző hónaphoz viszonyítva, és 6,8%-kal magasabb, mint a 2011. novemberi árszint. A vágóbaromfi ára novemberben az előző év azonos időszakához mérve 12,5%-kal növekedett. A vágómarha ára a tavalyi jelentős növekedés után az előző év novemberéhez viszonyítva 4,7%-kal csökkent.

2012. novemberben az állati termékek ára 7,6%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tej ára lényegében nem változott, a tojásé 34,9%-kal növekedett.

Lassult a dinamika

Miközben havi szinten az árnövekedés mérséklődése tapasztalható, a január-novemberi árindex 1,1 százalékponttal nagyobb, mint az év első tíz hónapjában. A mezőgazdasági termelői árak a 2012. január–novemberi időszakban összességében 15,4%-kal emelkedtek a 2011. évi első tizenegy hónap termelői árszintjéhez viszonyítva. A gabonafélék árindexe 18,5%-kal, az olajos növényeké 20,5%-kal emelkedett a vizsgált időszakban. A friss zöldségfélék és a gyümölcsök árai 22,1, illetve 9,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. A burgonya ára átlagosan 11,7%-kal maradt az előző évi szint alatt, amit elsősorban az első féléves jelentős készletértékesítés okozott. Az élő állatok és állati termékek ára – a tavalyi 14,7%-os növekedés után – idén további 11,7%-os emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához mérten, amely főleg a magasabb tojás- és sertésár következménye.

 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo