Lassan az utolsó motorok is leállnak Magyarországon?

Folytatódott a beruházások terén évek óta tapasztalható trend a második negyedévben: a volumen április-június között 5,9, az első félévben összesen 7,1 százalékkal esett éves összevetésben a korábban is igen alacsony szintről a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.  Ráadásul az előző évben erőteljesen emelkedő feldolgozóipari beruházások is csökkentek, így nem nagyon maradt olyan terület, amely ellensúlyozhatnál az egyéb szektorok kedvezőtlen folyamatait.

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nemzetgazdasági beruházások második negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 5,9 százalékos csökkenésén belül az építési beruházások számottevően, 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A gép- és berendezés beruházások viszont - a mezőgazdaságban és az információ, kommunikáció területén bekövetkezett növekedés hatására - mindössze 2,6 százalékkal mérséklődtek.

Szakadt az energiaipar és a turizmus

Az energiaipar beruházásainak volumene mindeközben közel felére zuhant az előző év azonos időszakához viszonyítva, amit egy erőmű-építési nagyprojekt befejeződése és a hálózatbővítések, -fejlesztések csökkenése idézett elő. Nagymértékben, közel egyharmadával esett vissza a beruházási volumen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban, amit főleg egy gyógyszálló-felújítási projekt lezárulása okozott.

Hasonló mértékű visszaesés következett be az oktatás nemzetgazdasági ágban és a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén, ugyanis a beruházási teljesítmények egyharmadával estek vissza az uniós forrásból megvalósult felsőoktatási és egészségügyi intézményfejlesztések mérséklődése miatt.


A feldolgozóipar beruházásai az előző negyedévi stagnálás után az április-júniusi időszakban csökkentek, a KSH gyorsjelentésében jelezték ugyanakkor, hogy az alágak több mint felénél volumennövekedést regisztráltak.

A nagyobb súlyt képviselő alágak közül számottevően nőttek a beruházások a villamosberendezés-gyártásban, a gép-, gépi berendezés gyártásban, valamint a járműgyártásban. A kisebb súlyú alágak közül a kőolaj-feldolgozásban következett be dinamikus bővülés.

Új frekvenciák, hálózatfejlesztések

A beruházások csökkenő tendenciája ellenére hat nemzetgazdasági ágban bővülést, illetve stagnálást tapasztaltak a statisztikusok. Kiugró mértékű emelkedés (70,5%) volt az információ, kommunikáció területén, amelyet egy új frekvenciák vásárlásával és jelentős hálózatbővítéssel kapcsolatos nagyberuházás eredményezett. A földgázkitermelés alág nagyberuházásai hozzájárultak ahhoz, hogy a bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásai nagymértékben, 38,8 százalékkal nőttek a bázisidőszakhoz képest.

Mindössze hat nemzetgazdasági ágban tapasztaltak bővülést a statisztikusok.

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás, raktározás és a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás beruházásainak volumene az előző évi szinten maradt, miközben a kereskedelem, gépjárműjavításban a dinamikus áruházlánc-bővítések és -fejlesztések révén a beruházások 6,4 százalékkal emelkedtek.

Csak az uniós forrásokban lehet bízni

A beruházási adatok alapján nem látszik fordulat ezen a területen, folytatódik a visszaesés mondta el Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője az MTI-nek. A szakember véleménye szerint az a tény, hogy mérséklődött a csökkenés üteme, kizárólag bázishatásoknak köszönhető.

A feldolgozóipari beruházások visszaesése csalódást keltett, de kedvező a mezőgazdasági és infokommunikációs beruházások bővülése. Várakozáson felül teljesített emellett a kereskedelem és a gépjárműjavítás is, de az elemző szerint ez kisebb beruházásoknak köszönhetően alakult így, és nem várható tartós bővülés ezeken a területeken.

Nincs hitel, és nem is lesz
A Magyar Nemzeti Bank friss hitelezési felmérése szerint a júliusban zárult negyedévben a bankok harmada szigorított a vállalati hitelfeltételeken a nagy- és közepes vállalatok, illetve a kis- és mikrovállalatoknál egyaránt. Az év hátralévő részében sem lehet változásra számítani, amely oka a jegybank szakemberei szerint a gazdasági kilátások romlása.

Suppan Gergely fordulat továbbra sem vár a beruházások terén, de a visszaesés - elsősorban bázishatások miatt - lassulhat az év további részében. A fellendülés elmaradásának indoklásaként a szakember elmondta, hogy a bankok várhatóan szigorítanak a hitelezési feltételeken, vagyis hitelezési oldal sem támogatja a bővülést, emellett a lakásberuházások terén sem várható élénkülés, a lakáscélú hitelek állami kamattámogatása ellenére sem.

Mindezek alapján az egyetlen terület, ahol - bár pontosan nem tudni mikor, de - felfutás várható, az az Európai Unió által támogatott, például közlekedési beruházások, mivel az uniós forrásokat gyorsított ütemben kell lehívni, hogy azok ne vesszenek el.

Messze a versenytársak mögött kullogunk


Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője szerint sem túl bíztatóak a beruházási adatok, folytatódik a "mélyrepülés", emellett különösen kedvezőtlen, hogy az előző negyedévhez képest szélesebb körben - több ágazatra kiterjedően - folytatódott a beruházások visszaesése. Kiemelte, hogy a Magyarországon tapasztalt beruházási aktivitás messze elmarad a régiós versenytársaktól, ez pedig - ha nem lesz változás - a következő néhány év növekedési kilátásait is rontja, és a stratégiai beruházások elmaradása aggasztó lehet a hosszú távú növekedés szempontjából is. Bár a világgazdasági környezet is romlott, a kormánynak is nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie egy beruházásösztönző politika kialakítására. Úgy vélekedett, hogy a legolcsóbban és leggyorsabban egy mielőbbi EU/IMF-megállapodás hozhatná vissza a befektetők bizalmát Magyarország iránt. Tóth Gergely szerint ugyanakkor erre a legtöbb szakértő szerint nem lehet számítani.

A Buda-Cash Brókerház makroelemzője emlékeztetett arra, hogy a beruházások lejtmenete 2006 óta tar, és bár 2007-ben volt egy kisebb "felpattanás", ha idén nem történik fordulat, akkor 2012 lehet az utóbbi hat év második legrosszabb esztendeje a beruházások szempontjából. A szakember erre az éves átlagban 6 százalékos visszaeséssel számol.

Véleményvezér

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A folyamatos kormányzati sikerpropaganda mellett csak a számok ne lennének.
Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen 

Ingyen utazásokat és hotelszámlákat vizsgálnak.
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték

Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték 

Az izraeli miniszterelnök megígérte az irániaknak, hogy hamarosan megszabadítják elnyomóitoktól.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo