Lassan nem lesz értelme a benzinársapkának

Folyamatosan esik a kőolaj ára a világpiacon. Ennek köszönhetően majdnem ott tartunk, mint február 24-e, az ukrajnai háború előtt, sőt egyes esetekben már az árak alacsonyabbak a február elsejeinél.

A kőolaj árának esése elsősorban a kínai gazdaság szenvedésével van összhangban. Ennek biztos jele, hogy tegnap a kínai jegybank (PBOC) meglepetésre lazított a monetáris politikai feltételein. A középlejáratú likviditási hiteleleinek (MLF) keretében nyújtott, egyéves futamidejű hitelek kamatát 10 bázisponttal, 2,75 százalékra mérsékelte, míg a hétnapos fordított repoműveletek kamatát 2,10 százalékról, 2 százalékra csökkentette.

Már a február elsejei ár alatt a WTI , az egyik legfontosabb nyersolajfajta (Forrás: privatbankar.hu)

A lanyhuló olajkeresletre Oroszország is reagált tegnap, bejelentették, hogy szeptembertől 2,2 dollárral csökkentik az Urals exportvámját. Így tonnánként 52 dollárra esik ez a tarifa, ami tavaly szeptemberben még 64,6 dollár volt. Oroszországban a kormány havonta vizsgálja felül a vámkulcsot egyebek között az orosz Urals típusú nyersolaj világpiaci ára alapján, rendre a hónap közepén. Az augusztus közepéig tartó egy hónapban az Urals átlagára 83,6 dollár volt az egy hónappal korábbi 84,42 dollár után. Az Urals gyengébb minőségű az északi-tengeri Brent olajfajtánál, mert magasabb a kéntartalma.

A Portfolio a már felsoroltakon túl még két tényezőre hívja fel a figyelmet. A keresletcsökkenés mellett, a növekvő kínálat is lefelé hajtja az árakat. Egyrészt az Egyesült Államokban 2020 márciusa óta nem látott szintre emelkedett a palaolaj-kitermelés, másrészt megszűnhet Irán olajexportjának az embargója, miután megegyezés közeli helyzetbe került a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felújítása.

A holtankoljak.hu szerint Magyarországon holnaptól a benzin és a gázolaj piaci ára is emelkedni fog. A benzin esetében ez bruttó 3 forintot jelent literenként, a gázolajért pedig 8 forinttal kell majd többet fizetni a piaci áron tankolóknak. Így az átlagárak az üzemanyagok tekintetében az alábbiak szerint alakulnak a hét közepén: 95-ös benzin: 666,9 Ft/liter, gázolaj: 730,9 Ft/liter. Hogy ez a mostani áremelés minek köszönhető rejtély, ha tippelnünk kell, akkor a forint árfolyama lehet a ludas. Például mától Horvátországban tovább csökkent az üzemanyagok ára. A rendelet szerint a benzin kiskereskedelmi ára 0,11 lipával (1 kuna 100 lipa), 11,19 kunára (594,86 forint), a gázolajé 0,02 lipával, 12,12 kunára (644,30 forint) esik.

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo