Közösségi vagy saját? Itt a vízválasztó az autósoknak

Tévhit, hogy a közösségi autózás drágább lenne, mint a saját autó fenntartása, hiszen 7500 kilométeres éves használat alatt sokak számára a carsharing a saját autóval szemben olcsóbb alternatívát nyújthat.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A GreenGo, hazánk egyetlen kizárólag elektromos autókból álló flottáját üzemeltető autómegosztója alapos elemzésnek vetette alá a saját tulajdonú, illetve a közösségi autó költségeit, valós élethelyzeteket modellezve. Két városi kisautót – egy 14 éves, önerőből vásárolt, illetve egy 4 éves, 50 százalékban hitelre beszerzett gépkocsit – hasonlítottak össze az elektromos közösségi autókkal, különböző használati szokások és az évente megtett kilométerek alapján.

A GreenGo összegyűjtötte az összes beszerzéssel, fenntartással és a finanszírozással kapcsolatos költséget, így például az adókat, a biztosításokat, a műszaki vizsgák, a szervízek és kerékcserék díjait, ezen felül számoltak még például a parkolási díjakkal, a mosással, az autópályamatricákkal, és természetesen a benzinköltséggel is.  A közösségi autózás esetében könnyebb a helyzet, a GreenGonál perc alapon kell fizetni a használatért és ezen felül nincsenek további költségek.

Markáns lehet a különbség: havonta akár 30-50 ezer forint takarítható meg

A GreenGo az egyik számításban évi 6800 km-es autózással kalkulált, ez nagyjából annyit tesz, mintha valaki minden nap autóval járna dolgozni és hétvégente kisebb kiruccanásokra, bevásárlásra használja járművét.  Ebben az esetben a 14 éves autóval a havi költség 97 ezer forint, míg a 4 éves autók tulajdonosai 116 ezer forintot költenek el. Ezzel szemben GreenGo havidíjas előfizetéssel egy hónapra csak 82 ezer forint a költség, tehát már napi szintű használat mellett is érdemes lehet közösségi autóra váltani.

Az igazán markáns különbség azonban akkor mutatkozik meg, ha valaki nem napi szinten használ autót, hétköznaponként például csak 2-3 alkalommal vezet, hétvégén pedig ugyanúgy rövidebb utakra használja gépjárművét. Évi 3900 kilométeres távval számolva ugyanis a 14 éves saját jármű havi költsége 59 000 forint, a 4 évesé 78 000 forint, míg a GreenGo havidíjas csomagját használva mindössze 30 ezer forintot fizetnek a felhasználók. Vagyis havonta 30-50 ezer forint takarítható meg, ami éves szinten jelentős összeg.

„A számításokból azt látjuk, hogy a saját tulajdonú autó fenntartása nagyjából 7500 kilométeres éves használat felett lehet kifizetődőbb a budapestieknek, de ez persze számos tényezőtől függ – mint például az autó kora, mérete, a közlekedési szokások vagy a lakóhely. A közösségi autózás azonban nem csak pénztárcánknak kedvezhet, hanem a környezetünk védelme érdekében is célszerűbb, hiszen a tisztán elektromos autókkal és a saját autóbirtoklás visszaszorulásával a károsanyag-kibocsátás is csökken” – közölte Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója.
 

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo