Követelésvásárlás állami kamattámogatással

Kamattámogatással vehetnek igénybe faktoring szolgáltatást – követelés megvásárlást – a kis és mikro vállalkozások. A gazdasági tárca már ebben az évben is 700 millió forintot szán erre a támogatási típusra, melyet lényegében normatív módon, szerződéses feltételek mellett kaphatnak a cégek a húsz pénzügyi szolgáltatótól.

Fellendülhet egy viszonylag kevesek által használt pénzügyi szolgáltatás, a nem lejárt követelések megvásárlásának az intézménye. A gazdasági tárca a Lánchíd Faktoring Program elindításával – az idén 700 millió forintnyi pénz kamattámogatásra fordításával – lehetővé teszi a legkisebb hazai vállalkozásoknak, hogy likviditásukat javítsák, azaz követeléseiket az ezzel foglalkozó pénzügyi szolgáltató cégeknek eladják.

A mikro és kisvállalkozások évi 5 százalékpont mértékű, egy év alatt legfeljebb 3 millió forint összegű kamattámogatást kaphatnak, ez utóbbi összeg – ismertette Bíró Fruzsina, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese – akár egy 60 millió forintos állomány finanszírozásának lehet az alapja. A Lánchíd kamattámogatást (véletlenül sem azonos a közel egy évtizeddel ezelőtt indított befektetési pilótajátékkal, melyet ugyanezen a néven ismert meg az ország – a Szerk.) maximum 90 nap lejáratú számlák faktorálásához, illetve legfeljebb az előleg átutalásától számított 90 napig lehet igénybe venni.

A gazdasági tárca nevében a programban szereplő – pályáztatás után kiválasztott – faktor cégek szerződést kötnek a jelentkező vállalkozókkal, mégpedig ez év utolsó napjáig. Ez a művelet gyakorlatilag azt jelenti, hogy a támogatást igénylő ügyfél nyilatkozatot ír alá, amelyben elfogadja a feltételeket. A minisztérium bejelentette, hogy húsz faktorcég és bank vesz részt a Lánchíd programban. Vagyis őrajtuk keresztül érhető el a pénzügyi szolgáltatás, amelynek a kamatlábakat és a faktordíjakat tekintve három kategóriája van. A legjobb minősítésű adósokkal – azaz az A kategóriás cégekkel – szembeni követelések esetén a pénz ára maximum Bubor+4 százalék lehet, az ügyfélnek tehát Bubor-1 százalék mértékű kamatot kell fizetnie. A B kategória esetén a kamat maximum Bubor+5 százalék, tehát az ügyfél a Buborral egyező mértékű kamatot kell lerónia. A C kategóriájú adósokkal szembeni követelések esetén a minisztérium nem szabott meg felső határt, de az állami támogatás itt is dukál, azaz 5 százalék. A GKM-ben nyilvánosságra hozták, hogy az ügyfél mindaddig nettó – tehát az állami támogatással csökkentett – kamatot fizeti a faktorcégnek, amíg az ügyfélnek nincs köztartozása, mivel ezalatt a kamattámogatást a tárca a faktorcégnek folyósítja.

A Piac & Profit kérdésére válaszolva Apatini Kornélné helyettes államtitkár elmondta, hogy a faktoring program nem a Széchenyi kártya kritikája, már csak azért sem, mert ez utóbbi legfeljebb 5 millió forintnyi finanszírozást tesz lehetővé. Rédei Jánosné, a Magyar Faktorszövetség elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy ügyfeleiknek csak egy meghatározott része sorolható a mikro és kisvállalkozások közé, így üzleti értelemben semmiképpen sem zavaró, hogy alapvetően egységes feltételekkel és díjakkal nyújtják a szolgáltatásokat. Ellenkezőleg, a faktorcégek forgalmuk növekedését várják a kamattámogatás alkalmazásától. Egyébként pedig olyan áron kapják a pénzt e kisvállalkozások, mint amilyenen piaci viszonyok között csak a multik juthatnak forráshoz a bankoktól.

A szabályok némiképp változhatnak az európai uniós csatlakozást követően, de addig mindenképpen igénybe vehetik belföldi szállítási szerződésekre, vállalkozási, megbízási, fuvarozási szerződésekre. De export esetén nem élhetnek ezzel a lehetőséggel a vállalkozások.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo