Kormányüzenet, szimbolikus adóváltozásba csomagolva

Egy évre kis öröm, öt évre nagyobb öröm az új adószabályozás, vagyis a fontos jelek mellett marad az iparűzési adó is. Némelyek már jövőre szeretni fogják a számviteli változtatásokat.

Szakmát kevésbé, politikai ízű üzeneteket annál inkább felfedezett a beterjesztett adótörvényekben a PricewaterhouseCoopers, s ezt oly annyira nem titkolta, hogy szokásos adópolitikai konferenciáján a pénzügyi tárca vezetőivel is tudatta meglátásait. Erdős Gabriella vezető cégtárs vállalkozott arra, hogy - már a rendezvény előtti sajtótájékoztatón is - a mozgó célról értekezzen. Arról, hogy bármennyire is szabályosan, időben benyújtották a jogszabálytervezetet, a Házban naponta változik annak megannyi pontja, így az október 25-én tartott konferencián tényekről nem eshetett szó. A végszavazás után jut el oda a szakma, hogy az adóváltozásokra felkészülhessen.

A már ismert adóváltoztatások hosszabb távra szóló programokat takarnak, s amennyiben a jelenlegi kormányzat folytatja a választások után is jelen politikáját, akkor 5 év múlva érheti el általános érvényű hatását például az szja-ra vonatkozó, folyamatnak tekinthető változtatás. A versenyképesség javítását az élőmunka terheinek csökkentése jelentheti tehát, de évek során teljesül a cél, hogy a statisztikai átlagkeresettel rendelkezők jövedelme ne kerülhessen a felső adósávba. Azaz 2006-ban az adósáv csak szimbolikusan változik. Jelképes lépés az is most még, ahogyan a családoknak szánt kedvezményeket bevezetik, de ettől még fontos üzenet, hogy a szociális ügyeket nem az adókon keresztül kívánja a kormányzat működtetni a jövőben.

A közérzet javításának 2006-ban értelemszerűen felértékelődik a szerepe, s ez visszaköszön az áfá-ra vonatkozó, már törvényi rangra emelt voltozásokban. A versenyt élénkíti majd közvetlenül is az áfa-mentes értékesítést végző adóalanyoknál az áfa-törvény. A jövedéki adó ugyancsak marad a régi 2006-ban is, az egyetlen kivétel a szőlőbor adómértékének nem eltörlése, hanem 0 százalékban való meghatározása. A PricewaterhouseCoopers szerint nem biztos, hogy rossz lesz a hozadéka egy látszólagos visszalépésnek. Annak, hogy az importnál, az engedéllyel rendelkezők kivételével, mind az áfa, mind a környezetvédelmi termékdíjak területén visszatér az EU csatlakozás előtti kivetési rendszer. A legtöbb céget egy nem EU-kompatíbilis közteher sorsa foglalkoztatja. Mégpedig a helyi iparűzési adó, melynek esetében sem történik más, mint az, hogy gesztusértékű üzenetet fogalmaznak meg a jogszabályalkotók, de azt legalább tudja a piac, hogy az önkormányzati rendszer változása előtt ehelyütt lényeges előrelépés nem lesz. Hasonlóan borzolta és borzolja a magyarországi és - Kovács Lászlótól, a szakterületi brüsszeli biztosától is tudhatjuk - uniós kedélyeket a regisztrációs adó alakulása. A közösségi érv szerint itt az  1,25-ös szorzó, illetve jövőre az 1,20-as bújtatott áfát jelent, s a használt kocsiknál az is helyteleníthető, hogy nem különbözteti meg a szabályozás a használtsággal összefüggő környezetszennyezést. Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy az idei 60 milliárdos regisztrációs bevétellel ellentétben 80-90 milliárdot látna szívesen a kormányzat a költségvetés bevételi oldalán.

Most aktuális, de nem adóváltozás az, amely viszont jót tesz a vállalkozók egy része komfort-érzetének.  A számviteli törvény is módosul, miszerint a teljesen devizában zajló üzleti tevékenység feljogosítja a Magyarországon tevékenykedő cégek, hogy a könyvelést a pénznemnek megfelelően végezze el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo