Költségvetés 2010: már a politikusokkal egyezkednek

A miniszterelnök szerint olyan takarékos költségvetést készítenek jövőre, amely megfelel a GDP várható csökkenésének. Az elmúlt hetekben az MSZP szűk vezetőségével és a miniszterekkel már konzultált Bajnai Gordon, de a pénteki találkozóval kezdődnek a politika egyeztetések a büdzséről.

Magyarországon az idén és jövőre, két év alatt összesen mintegy 7,6 (2009-ben 6,7 százalékos, 2010-ben 0,9) százalékos lesz GDP-csökkenés. Épp ezért takarékos költségvetés készül, amelynek célja a stabilitás, a biztonság és a növekedés feltételeinek megteremtése - mondta Bajnai Gordon pénteken Budapesten, azt követően, hogy a jövő évi költségvetésről tárgyalt az MSZP elnökségével.

A szocialista párt elnöksége testületileg most kapott először tájékoztatást a kormányfőtől arról, milyen büdzsét kell készíteni ahhoz, hogy az ország teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé tett vállalását. Az elmúlt hetekben az MSZP szűk vezetőségével és a miniszterekkel már konzultált Bajnai Gordon, de a pénteki találkozóval kezdődnek a politika egyeztetések a büdzséről.

Bajnai Gordon legutóbb egy interjúban a jövő évi büdzséről szólva megismételte, hogy a sarokszám a 2010-re tervezett 3,8 százalékos hiány, valamint azt, hogy a büdzsé válságköltségvetés lesz, hiszen Magyarország és az egész Európai Unió még válságban van. A kormány tervei között az szerepel, hogy szeptember 8-án benyújtja a parlamentnek a költségvetés tervezetét, és azt a szokásosnál jóval korábban, akár már november végén elfogadhatná az Országgyűlés.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo