Kiválóan működnek az uniós szankciók

Az Oroszország ellen hatályos európai uniós szankciók működnek, ott hatnak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk - jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök Brüsszelben, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői találkozójának második munkanapjára érkezve.

Újságíróknak Alexander De Croo úgy nyilatkozott, hogy a szankciók terén a következő lépés az energiaszektort érintheti, és azt mondta: "minél kevesebb olajat és gázt kell vásárolunk Oroszországtól, hogy csökkenjen Moszkva lehetősége az ukrajnai háború finanszírozására."

Minél hamarabb tudatjuk Moszkvával, hogy nincs szükségünk a gázukra és az olajukra, annál kevésbé tudja majd finanszírozni a háborúját - fogalmazott.

A belga miniszterelnök véleménye szerint néhány hét elég lesz arra, hogy az uniós tagállamok kormányai véglegesítsék az energiaárak csökkentésére irányuló, csütörtökön elfogadott számos javaslat részleteit, azután pedig felgyorsulhat a végrehajtás. Kijelentette: csak akkor lesz elégedett, "ha a tervek megvalósulnak, és a rezsiszámlák csökkennek". Hozzátette: megérti néhány uniós tagország aggályait az energiaellátás biztonságával kapcsolatban, de "az EU-nak erre megvannak a megfelelő szolidaritási válaszai".

De Croo úgy vélekedett, hogy a Kínával ápolt viszony fenntartása fontos, de - mint mondta - ezek a kapcsolatok egyes területek tekintetében ellentmondásosak.

Sok mosoly, sok ellentét (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Sok mosoly, sok ellentét (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

"Néhány területen, például a klímaváltozás kihívásainak megoldásában együttműködünk, más területeken viszont verseny zajlik. De vannak olyan ügyek is, amelyek kapcsán ellenséges magatartást tapasztalunk Kína részéről. Jól fel kell térképeznünk, hogy milyen területen milyen kapcsolataink vannak, és milyen kapcsolatokat szeretnénk ápolni Pekinggel" - jelentette ki.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo