Legkevesebb 50 ezer részvénnyel megjelenve a piacon tőkeemelésre készül a FreeSoft Részvénytársaság. Közgyűlésükön igent mondtak arra is a tulajdonosok, hogy 180 százalékos árfolyamon jegyezhető majd a cég új kibocsátású papírja. Az előkészületeken minden tekintetben túl vannak, ebben volt segítségükre a Kaptár Csoport, s maga a Budapesti Értéktőzsde is, amelyik felvette a Tőzsdeképes Cégek Klubjába a szoftverfejlesztő vállalkozást. A pénzre a „növekedési sztorija” miatt van szüksége a társaságnak, akvizíciókat tervez és külföldön kívánnak nagy és hosszú távra szóló üzleteket kötni. Vaspál Vilmos elnök kifejtette, hogy Kínában irat- és ügykezelő rendszereikkel, Brazíliában pedig az úgynevezett migrációs tudásukkal kívánnak üzleti sikereket elérni, illetve a tervezett akvizícióknak is az az értelme, hogy a nemzetközi piacon teret nyerjenek, növeljék exportjukat.
Az 1990-ben még hat fős, egymillió forintos tőkével alapított szoftverfejlesztő és implementálással foglalkozó vállalkozás időnek utána tartós partnerkapcsolatokat épített ki a szakterület nemzetközi nagyvállalataival. A ma már az egymilliárd forintot meghaladó alaptőkéjű, 70 munkatárssal tevékenykedő részvénytársaság piac- és így exportképes szolgáltatásaival csak akkor képes növekedni, ha erősíti külföldi jelenlétét, s a múlt évi németországi, idei amerikai üzleti sikerei után újabb piacokon veti meg a lábát.
Kinőtte a belpiacot a FreeSoft
Kínába és Brazíliába készül az akvizíciókat is szép számban tervező FreeSoft Rt. A társaság tőkéhez azáltal akar jutni, hogy – amint megkapja a felügyelet engedélyét – bevezeti részvényeit a Budapesti Értéktőzsdén.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.