Kína újabb jelentős gazdasági hídfőt épített Magyarországon

Fióktelepet nyitott Magyarországon a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB), amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete - jelentették be az ünnepélyes megnyitón a Pesti Vigadóban.

Terveik szerint létrehoznak majd egy fintech labort, pénzügyi-technológiai innovációk kidolgozására. Bejelentették azt is, hogy a fióktelep 20 millió forintot adományoz a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium számára, az iskola tanműhelyeinek építésére és a gyermekek nyári tábori tevékenységének támogatására.

Jang Csao, a magyarországi Kínai Nagykövetség ügyvivője elmondta, hogy a CCB a kínai bankszektor vezető vállalata, a világ pénzügyi rendszerének fontos szereplője. A két ország együttműködése folyamatosan mélyül, a fióktelep jó híd és összekötő kapcsolat lesz a vállalkozásoknak. Magyarország úttörő szerepet játszik a kínai Egy övezet - egy út (új selyemút) kezdeményezésben, és egyedülálló elhelyezkedése miatt stratégiailag fontos helyszínt jelent - mondta.

A tájékoztató szerint a CCB a világ legnagyobb bankjai közé tartozik eszközméretet, nyereségszintet, tőkemegfelelési mutatót és kockázatvállalási hajlandóságot tekintve is. A bankot infrastrukturális projektek finanszírozására alapították.

Tavaly év végén a CCB Csoport mérlegfőösszege 34,60 billió renminbi (RMB, 1 RMB 49,93 forint) nettó nyeresége 323,166 milliárd RMB, működési bevétele 822,473 milliárd RMB, tőkemegfelelési mutatója 18,42 százalékos, nemteljesítő hiteleinek aránya 1,38 százalék. Az elmúlt években a CCB már 30 országot és régiót fedett le, olyan globális pénzügyi szolgáltatási hálózatot építve ki, amely időzónákon, földrajzi területeken, több pénznemben és a nap 24 órájában működik. (MTI)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo