Kína is belekeveredett az ukrajnai háborúba

Felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában a DJI Technology nevű, kínai dróngyártó, ezzel elsőként szüneteltetve oroszországi működését a kínai technológiai vállalatok közül az ukrajnai háború kezdete óta - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A dél-kínai sencseni központú vállalat, amely világvezetőnek számít a dróngyártás terén, tett közzé egy rövid közleményt az internetes oldalán a döntésről. A közlemény szerint a DJI a különböző joghatóságokhoz kapcsolódó megfelelési követelmények belső vizsgálatát követően hozta meg a határozatot.

Nem szeretnének háborúzni (Fotó: archív)

A céget bírálatok érték olyan vádak kapcsán, miszerint az orosz hadsereg DJI által gyártott drónokat vet be Ukrajnában. A múlt héten a vállalat a vádakra reagálva közleményt adott ki, miszerint termékeiket lakossági használatra fejlesztették ki, és az emberek életének megkönnyítésére tervezték. Hangsúlyozták továbbá: nem forgalmaznak katonai felhasználású termékeket, és "kategorikusan elleneznek" minden arra irányuló próbálkozást, hogy a DJI-termékekhez bárki is fegyvereket csatoljon.

Március elején Mihajlo Federov ukrán miniszterelnök-helyettes azt állította, hogy az orosz csapatok a DJI termékeit használják rakétáik navigálására. A kínai gyártó erre azt a választ adta, hogy nem képes egyesével hatástalanítani az általa gyártott drónokat. Március végén pedig a vállalat elutasította a vádakat, miszerint segítené az orosz hadsereget, miután az Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai készülékforgalmazójának számító MediaMarkt levette polcairól a DJI termékeit.

Más kínai nagyvállalatok egyelőre nem jelentettek be az oroszországi tevékenységüket vagy az orosz piacot érintő lépést. A kínai kormányzat az ukrajnai háború kapcsán nem ítélte el Oroszországot, és szankciók alkalmazása helyett tárgyalásokat sürget a helyzet rendezése érdekében. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo