Készül az szja-, a helyi és a társasági adó módosítása

Nem aggódnak a gazdasági kormányzat államtitkárai sem a folyó fizetési mérleg alakulása, sem a váratlan forintgyengülés miatt. Az államháztartás számára egyensúly-közeli hónapok következnek, s készül a jövő évi adócsökkentésekben is testet öltő költségvetés.

A váratlan forintgyengülés egyáltalán nem lendítette ki nyugalmából sem a pénzügyi, sem a gazdasági tárca államtitkárát, amikor azt a saját maguk által tett bejelentést erősítgették többedíziglen, hogy a májusi makrogazdasági fejlemények nem adnak okot semmiféle kormányzati gazdasági előrejelzés módosítására. A június 17-én tartott negyedéves tájékoztatójuk során azt is erényként fogalmazta meg Veres János, illetve Gaál Gyula, hogy a folyó fizetési mérleg jelentős mértékű negatív eredményt produkált, az importnövekmény ugyanis kizárólag arra vezethető vissza, hogy az unióba való belépést megelőző időszakban a cégek felvásároltak, azaz spájzoltak, s a beszerzések a termelés céljait szolgálták. Az államháztartásról pedig az volt az üzenete a két politikai államtitkárnak, hogy most már egyensúly-közeli hónapok következnek, a megelőző időszakban pedig a szezonalitás jellemző többletkiadásait lehetett mérni. A későbbiekre várható többlet 9 ezer milliárd forintból 1000 milliárdot kívánnak adócsökkentésre, s ugyancsak 1000 milliárdot a hiány csökkentésére fordítani. Mint mondták, bizonyos érdekkörök e három adatot nem szokták egyszerre, együtt emlegetni, s ez egyfajta szándékos dezinformáció.

A két szakember jelezte, a nyári hónapokban elkészülő 2005-ös költségvetési tervezet során az adótörvények változtatása is aktuális, azaz a személyi jövedelemadó, a helyi és a társasági adó módosítása, mérséklése mellett az egészségügyi hozzájárulás is csökkenhet majd.

Két elemzés is szóba került az államtitkári tájékoztatón. A sajtó hivatkozott a Reuters szakértők körében végzett véleménykutatására, miszerint az év elején elindított megszorításnál napjainkban nagyobb mértéket tart indokoltnak a büdzsé feltételezett alakulása. Az államtitkári válasz szerint a kormányzat nem lát ilyen igények megfogalmazását indokló folyamatokat, amellett a Pénzügyminisztérium nem is szerepelt a Reuters által megkérdezettek között. Gaál Gyula - más összefüggésben – egy friss német tanulmányt citált, miszerint Magyarország és Szlovénia exportszerkezetének olyatén változását mérték az utóbbi időben, hogy érdemben megnőtt a legfejlettebb technológia produktumainak aránya a két ország összkivitelében, s ezzel jelentős előnyt szereztek a többi csatlakozott országgal szemben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo