Keserű adat a németekről - ez ma már a második

Gyorsult a németországi infláció júliusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló keddi jelentése szerint.

Júliusban a fogyasztói árindex 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban, júniusban 2,2 százalékon állt az infláció Németországban. Az elemzői konszenzusban 2,2 százalékos adat szerepelt júliusra is.

Havi bázison 0,3 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex júliusban, ugyancsak meghaladva az elemzők által várt 0,2 százalékos növekedést. Egy hónappal korábban, júniusban 0,1 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex havi összevetésben.

Gyorsult az infláció
Gyorsult az infláció
Fotó: Depositphotos

Németországban az energiaárak 1,7 százalékkal estek júliusban az egy évvel korábbihoz képest, miután júniusban nagyobb mértékben, 2,1 százalékkal csökkentek, ugyanakkor az élelmiszerárak gyorsuló ütemben, 1,3 százalékkal emelkedtek éves bázison a júniusi 1,1 százalékos drágulást követően. A szolgáltatások ára júniusban és júliusban egyaránt 3,9 százalékkal nőtt.

A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció június után júliusban is 2,9 százalékon állt.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex-emelkedés mértéke júliusban éves bázison 2,6 százalékra emelkedett a júniusi 2,5 százalékról, havi bázison pedig 0,5 százalék volt a júniusban regisztrált 0,2 százalékot követően.

(MTI) 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo