Karsai Béla esete a Pannonplasttal, és Szász Károly PSZÁF elnök megveretése

Talán sejtheti is Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az elnöke, kik rendelték meg a megveretését – él a gyanúperrel Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. tulajdonos vezetője, akinek cégét látszólag helyzetbe hozza a felügyelet Pannonplastot elmarasztaló döntése. A holding tavasszal nem léphetett szövetségre a nagytétényi műanyagipari céggel, de – dacára annak, hogy a PSZÁF-határozat visszaállítja a közgyűlés előtti állapotot – nem is akar már együttműködni a vetélytárs vállalattal.

Megdöbbentőnek és sajnálatosnak tartom Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének bántalmazását – jelentette ki a Piac & Profitnak Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. tulajdonos vezetője. Emlékeztetett rá, hogy a bántalmazott magas beosztású állami vezető még a betegágyán nyilatkozva kijelentette, elképzelhetőnek tartja az összefüggést a vele történtek és az éppen aktuálisan lezárt, befejeződött pannonplastos felügyeleti vizsgálat között.

A Karsai Holding Rt. tulajdonosa vélekedésének az ad aktualitást, hogy a PSZÁF éppen befejezte a vizsgálatot azon tranzakció ügyében, melynek során még a tavasszal szabálytalanul szerzett befolyásoló részesedést három cég a Pannonplast Rt.-ben. Az erről szóló, elmarasztaló eredményű döntést a felügyeleti elnök megveretésekor tette közzé a hivatalos szaklap.

A múlt év közepétől kezdve kétszer – legutóbb éppen tavasszal – igyekezett szövetségre lépni a Pannonplasttal a hasonló profilú, a nagytétényi cégben több mint tíz százalékos tulajdonrésszel rendelkező Karsai Holding Rt. De alul maradt. Azon cégek ellen, amelyek a tavaszi közgyűlésen befolyásoló tulajdonhoz jutottak, éppen a Pannonplast háza tájáról kezdeményezték a PSZÁF vizsgálatát. A június közepére megszületett elmarasztaló döntés után visszaállhat a korábbi állapot. Karsai Béla egyelőre arra az álláspontra helyezkedik, hogy a felügyeleti határozatot részletesen tanulmányozni kívánja, azaz egyelőre nem tudja kommentálni. De azt lapunknak most is kijelentette, hogy most már sejteni lehet, a tavaszi közgyűlésen – idézzük - milyen ellenféltől kaptunk ki mindössze két százalékkal.

A felügyelet határozata dacára sem kezdünk el most újra Pannonplastban gondolkodni – szögezte le Karsai Béla. Majd emlékeztetett a tavaszi közgyűlésen tett kijelentésére, miszerint befejezettnek tekintik a Pannonplasttal való közös jövő tervezését, a holding a saját útján kíván tovább haladni, a saját stratégiája szerint. Azaz nélkülük. „Nincs értelme újra felmelegíteni ezt a káposztát, kétszer már megtettük. Ha most, harmadjára is nekikezdenénk, akkor vélhetően elindulna megint egy olyan pörgés, amiről nem hiszem, hogy nekünk hasznos lenne” – jelentette ki a Piac & Profitnak Karsai Béla.

A kormányfő vizsgálatot rendelt el

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo