Kárörvendhet Lázár János?

Míg az építési és közlekedési miniszternek „csak” a késések okoznak fejtörést, Romániában fizetésképtelenné válhat az állami vasúttársaság.

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot – írja az economedia.ro a CFR Calatori SA-nak a bukaresti szállításügyi minisztériumnak címzett levele alapján. A gazdasági hírportál által közzétett, Traian Preoteasa vezérigazgató által aláírt dokumentum szerint a vállalatnak folyósított állami támogatás mindössze 80 százaléka a tavalyinak, ami nem elegendő a működési költségek fedezésére.

„Felhívjuk a figyelmüket, hogy a CFR Calatori fizetésképtelenné válhat, ami súlyos következményekkel járna a közszolgáltatási kötelezettséget illetően, a forgalom felfüggesztését vonná maga után” – olvasható a dokumentumban.

A cégvezetés állítása szerint az állami vállalat idén havi 132,14 millió lej (10,568 milliárd forint) szubvencióban részesül, miközben 180 millió lejre (14,396 milliárd forint) lenne szüksége. A jegyeladásból származó bevételek hozzávetőleg havi 50 millió lejt (3,999 milliárd forint) tesznek ki.

„A CFR Calatori rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van” – szögezi le a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek olyan beszállítók felé, amelyeknek a szolgáltatásai létfontosságúak a vasúti forgalom biztosítása számára.

A személyszállítást végző román állami vasúttársaság 2016 óta folyamatosan veszteséges. 2023-ban a közel 11 ezer főt foglalkoztató cég 2,817 milliárd lej (225,303 milliárd forint) árbevétel mellett 210,841 millió lej (16,863 milliárd forint) veszteséggel és 1,247 milliárd lejes (99,735 milliárd forint) adósságállománnyal zárta az évet.

(MTI)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo