Jutalmak: milyen lakásokra és házakra elegendő újdonsült bajnokaink díjazása?

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a tokiói olimpiát és paralimpiát követően érmeseink és pontszerzőink megérdemelten részesültek az elismerés mellett a pénzjutalomban is. Vajon a jelenlegi ingatlanpiacon mire lenne ez elég? A Duna House utánanézett, hogy újdonsült bajnokaink milyen lakást, házat tudnának vásárolni szülővárosukban.

A tokiói olimpiára a korábbihoz képest jelentősen nőtt a magyar – mind az ép, mind a para – sportolók állami jutalmának összege. A kormány határozata alapján az újdonsült bajnokok 50, illetve 25, az ezüstérmesek 35,7, illetve 17,85, a harmadik helyezettek pedig 28,5, illetve 14,25 millió forintos díjban részesülnek. A dobogósok mellett a 4-8. helyezetteknek is jár a prémium.

Az ötkarikás játékokon hat, a nemrég befejeződött paralimpián pedig hét alkalommal halhattuk felcsendülni a magyar himnuszt, 16 sportolónknak köszönhetően. A Duna House korábban már közölte, hogy három olimpiai aranyérem sem lenne elég egy tokiói lakás vásárlásához, de mi a helyzet itthon? „Amíg Pesten és a főváros agglomerációjában viszonylag kiegyenlített kereslet mutatkozott lakásár szempontjából, addig Budán és vidéken továbbra is kiugró értékek voltak megfigyelhetők augusztusban” – elemezte a piacot Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „Vidéken az ingatlanok 39 százaléka 250 ezer forint alatti négyzetméteráron kelt el, ezzel szemben a budai városrészben a tranzakciók közel fele 900 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt gazdát. A 2021-es évben is emelkedő újépítésű árakkal számolunk, amelynek mértéke 5-10 százalékos is lehet – lokációtól és ingatlantípustól függően.”

Mire elegendők Budapesten a díjak?

A legmagasabb négyzetméterárral tehát a fővárosban született bajnokainknak kell számolnia. Amennyiben a jutalom teljes összegét (107 millió Ft) ingatlanvásárlásra fordítaná Csipes Tamara, úgy az ingatlanközvetítő jelenlegi kínálatából egy 3. emeleti, 69 m2-es, 2+1 félszobás téglalakást tudna finanszírozni a belvárosban, a Thália Színház felett. Kozák Danuta és Milák Kristóf 100 millió forintért akár egy városközpontban elhelyezkedő, újépítésű Loft lakást, vagy egy 139 m2-es, 4 szobás, nagypolgári épületben található ingatlant is vásárolhatnának Budapest 9. kerületében.

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron. (MTI/Illyés Tibor)

A Szilágyi Áronnak kiosztott 78,5 millió forintos jutalomból Ómátyásföldön egy közel 1200 m2-es telken fekvő, lakható állapotú, kétszintes családi házat lehetne vásárolni, vagy ebből az összegből olimpiai bajnok vívónk biztosíthatná magának, hogy ő legyen az első lakója egy, a Városliget közvetlen közelében lévő, 4 szobás, 2 erkélyes lakásnak. Paralimpiai asztaliteniszezőnk, Pálos Péter már szűkebb kínálatból válogathatna. Az aranyérméért kapott 25 millió forintos díjazás általánosságban egy 20-40 m2 közötti, egyszobás lakásra lenne elegendő a fővárosban.

Mi a helyzet vidéken?

Pest megyében, így például Cegléden, Lőrincz Tamás szülővárosában az ingatlanokat átlagosan 286 300 forintos négyzetméteráron lehet megvásárolni. Az olimpiai arany 50 milliós jutalmából így egy jó állapotú, 175 m2-es házba költözhetne a Lőrincz család. Hasonló lehetősége lenne az ingatlanvásárlásra Kárász Annának is Dunaújvárosban, de valamivel alacsonyabb, 280 300 forintos, átlagos négyzetméteráron számolva. Tótka Sándor szintén ilyen opciók közül válogathatna szolnoki viszonylatban (281 200 Ft/m2). Mivel a nagyságrendileg 16 000 fős Mezőtúr nem bővelkedik ingatlantranzakciókban, ezért Jász-Nagykun-Szolnok megye „fővárosában” vizsgálta meg a Duna House, hogy mire költhetné el a kajakos a kapott prémiumot. A szegedi Kopasz Bálint is hozzájuthatna egy ekkora méretű házhoz, ám neki is a Tokióban összelapátolt teljes díjazását, azaz 71,5 millió forintot kellene szánnia erre. A csongrád-csanádi megyeszékhelyen ugyanis 49, illetve 52-52 százalékkal magasabbak az egy négyzetméterre jutó egységárak, mint Pest, illetve Fejér vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Veres Amarilla paralimpiai bajnok párbajtőrvívó 25 millió forintjából futná egy belvárosi, háromhálószobás-nappalis lakásra vagy egy, a városközponthoz közeli, lakható állapotú házra Békéscsabán. Mindezt úgy, hogy jelenleg 200 000 forintos négyzetméteráron kelnek el abban a térségben az ingatlanok. A szarvasi születésű Bodonyi Dóra a helyi piacon nem igazán tudna válogatni, de békéscsabai viszonylatban akár egy újépítésű, 90 százalékos felkészültségi fokban lévő, 730 négyzetméteres telken fekvő, belvárosi családi házat tudna vásárolni 78,5 millió forintos jutalmából.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo