Jövőre még jobban lehet keresni Németországban

A bérek jelentős mértékű emelkedésére számíthatnak a munkavállalók Németországban 2023-ban - mondta a szövetségi jegybank (Bundesbank) elnöke egy interjúban.

Joachim Nagel a Stern című hírmagazinban közölt interjúban kiemelte, hogy 2022 az ukrajnai háborúval, az energia sokkhatásszerű drágulásával, az évtizedes magasságokba emelkedő inflációval és az Európai Központi Bank (EKB) kamatemeléseivel rendkívüli év volt, de a jövőbe tekintve van ok reménykedésre.

Több pénzük lesz a munkavállalóknak (Fotó: Depositphotos)
Több pénzük lesz a munkavállalóknak (Fotó: Depositphotos)

Elmondta, a munkaerőpiaci stabilitás "igazi reménysugár", és komoly béremelkedést jelez előre. A Bundesbank így arra számít, hogy "a munkavállalók a következő években jó eséllyel erőteljesebb bérnövekedést tudnak elérni, mint az utóbbi években".

Azzal kapcsolatban, hogy számos szakértő az úgynevezett bér-ár spirál kockázatára figyelmeztet, vagyis attól tart, hogy a bértárgyalásokon kiharcolt jelentős emelések még inkább felhajtja az eleve történelmi magasságban lévő inflációt, Joachim Nagel megjegyzte, hogy éppen fordított alaphelyzet figyelhető meg.

Kifejtette, hogy inkább ár-bér spirálról lehet beszélni, hiszen míg a bér-ár spirál azt sugallja, hogy az erős béremelések hajtják fel az árakat, az utóbbi időszakban a költségek jelentős emelkedése volt a drágulás oka.

Az idei bértárgyalásokon sikerült egyensúlyt teremteni a munkavállalók érdeke és a munkát biztosító vállalatok versenyképessége között. A következő években pedig a munkavállalók a demográfiai átalakulás - a német társadalom gyorsuló öregedése - miatt egyre jobb esélyekkel érhetnek el magasabb béremelést, így behozhatják mindazt, amit az idén és jövőre várhatóan elveszítenek a magas infláció miatt - mondta a Bundesbank elnöke.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo