Jobb pozícióban az államháztartás

A 2007-es büdzsét 60 milliárddal kisebb hitel terheli, mint az eredetileg tervezett 146 milliárd forint - közölte a fiskális tárca vezetője.

Most már teljesen biztosra vehető, alatta marad a tíz százaléknak az államháztartás GDP-arányos hiánya. Ennek közlésére ezúttal maga a pénzügyminiszter vállalkozott. Amint azt is újfejt megerősített, hogy 2007-re 6,8 százalékos eredményszemléletű GDP-arányos államháztartási hiányt vállal a kormányzat: Veres János december 19-i közlése szerint e hiánycélon nincs oka változtatni a kabinetnek. A miniszter bejelentette, hogy a büdzsé átvállalja a GDP 1,8 százalékát kitevő - azaz 415 milliárd forintra rúgó -  autópálya-építési hitelt, melyet a szabályoknak megfelelően a pénzforgalmi mérlegben könyvelnek el, s ezzel a pénzforgalmi hiány növekedik meg  GDP arányosan 9,5 százalékra. E döntés előzménye az, hogy a pénzügyi folyamatok immáron jó ideje kedvezőbbek, azaz lehetőség kínálkozott a hitelátvállalás mértékének növelésére. Olyan hitelekről van szó egyébként - ismertette a tárca vezetője a sajtótájékoztatón -, amelyeknek az átvállalására csak 2007-ben kellett volna sort keríteni. A jövő évi büdzsét kisebb tétel terheli tehát, azaz 60 milliárddal kevesebb lesz, mint az eredetileg tervezett 146 milliárd forint.

Az idei pénzforgalmi szemléletű hiány - önkormányzatok nélkül - 2041 milliárd forint lesz, mely a GDP 8,8 százaléka, s 15 milliárd forinttal kevesebb kisebb a prognosztizáltnál. A decemberi várható deficit 340 milliárd forint lesz, az önkormányzatoké a GDP 0,7 százaléka lesz, így a pénzforgalmi hiány GDP-arányosan 9,5 százalékra nő.

Az újságíróknak reagálva elmondta a pénzügyminiszter, hogy az államháztartási tartalékba visszafizetett 3 milliárd forintból a kormány szerdai döntése szerint várhatóan újabb összeget kap a rendőrség az őszi rendkívüli kiadásnövekményeit ellensúlyozandó. Ugyancsak ebből a honvédelmi tárcától származó visszafizetésből fedezik majd a köztársasági elnök rezidenciájának tatarozását.  Ugyancsak a sajtónak válaszolva mondta el Veres János, hogy a jövedéki adóból származó bevételek jelentős mértékben megnőttek, s amúgy is elégedettségre ad okot a vámhatóság szigora, az, hogy a keleti országokból érkező csempésztermékeket leleplezte. Az unióhoz csatlakozó két ország jövőre még kénytelen lesz alkalmazkodni ahhoz, hogy turistái csak korlátozott számban hozhatnak magukkal cigarettát.   

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo