Jó hír a vevőknek: újra lehet alkudni az ingatlanpiacon

Az összes ingatlantípus esetében nőtt az alku mértéke, amire legutóbb a Coviddal terhelt világjárvány csúcsán volt példa, derült ki az Otthon Centrum negyedéves összesítéséből: a vevők a legnagyobb árengedményt ma a használt családi házak esetében tudják elérni, ami egyúttal előrevetíti a piac változását.

Az összes település- és ingatlantípus esetében nőtt az alku mértéke a harmadik negyedévben, mutatta ki az Otthon Centrum legfrissebb összesítése. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, hogy a használt házak esetében 2,6, a paneleknél 1,9, míg a téglalakásokat érintő tranzakcióknál 0,8 százalékkal nőtt az alku mértéke az előző negyedévhez képest.

Sokáig maradhat a 10 százalék feletti engedmény

A használt házak esetében ismét 10 százalék fölötti árengedményt tud elérni a vevő. Az alku középértéke a július-szeptember közötti időszakban 10,1 százalékra emelkedett.

„Ilyesmi utoljára a Covid világjárvány tetőzése alatt, a 2020-as év második negyedévében fordult elő, de akkor is csupán átmenetileg. Ezúttal azonban várhatóan a következő negyedévben is tartósan tíz százalék fölött marad az árengedmény mértéke, vagyis a megváltozott körülmények miatt újra helyzetbe kerültek a vásárlók” – kommentálta a piaci fordulatot a szakember.

A legnagyobb emelkedést a külső pesti kerületekben mérte az Otthon Centrum, ahol a 12,7 százalékos, átlagos árengedmény a duplája az előző negyedéves értéknek. Kicsivel 10 százalék felett volt az alku mértéke a 25 ezer főnél kisebb településeken (10,3 százalék), valamint a megyei jogú városokban is. Az agglomerációban és a régió központokban 9, Budán 8,4 százalék a teljes árengedmény. A legtöbb térségben 3-4 százalékkal emelkedett az alku mértéke az előző negyedévhez képest.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo