Jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek

A 2024. október 29-én benyújtott, és a kormány által november 25-én már el is fogadott törvényjavaslat értelmében a következő két évben jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek.

Ezek a változások komoly kihívásokat, ugyanakkor jelenleg még kihasználható lehetőségeket is jelentenek a vállalkozások számára. Magyarország vezető mobilitási szolgáltatója, az Ayvens pénzügyi igazgatója, Jakus László 3 pontban foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.

Az Ayvens pénzügyi igazgatója, Jakus László
Az Ayvens pénzügyi igazgatója, Jakus László
Fotó: Ayvens
1. A cégautóadó mértéke már 2025. januárjától, a gépjárművek teljesítményétől függő mértékben, de átlagosan 20 százalékkal nő, a regisztrációs- és gépjárműadó összegén pedig inflációhoz kötött kiigazításokat hajtanak végre, melynek mértékét 2024. december 15-ig teszik közzé és szintén 2025. január 1-jével lép életbe a változás.

„Az adóemelések nyomán felmerülő többletköltségekkel való tervezés elengedhetetlen, és a vállalkozásoknak érdemes fontolóra venni flottájuk diverzifikálását, hogy költséghatékonyabb vagy fenntarthatóbb, kisebb kibocsátású modellek bevonásával optimalizálják a kiadásokat” – javasolja az Ayvens pénzügyi igazgatója.

2. A zöld rendszám megvonását követően további előnyöket vonnak meg a plug-in hibridektől.

„A céges flottákkal rendelkező vállalatok még kihasználhatják a plug-in hibrid járművek jelenlegi adómentességét – de ehhez időben kell lépni, mert 2026-tól ezek is elveszítik cégautóadó mentességüket” – mutat rá Jakus László.

3. Az emelések és megvonások mellett pozitív hír, hogy további 3 évre meghosszabbították azt a lehetőséget, hogy a vállalkozások részletes útnyilvántartás vezetése nélkül visszaigényelhetik a cégautók után fizetendő operatív lízing havidíjak ÁFÁ-jának 50 százalékát.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo