Jelentős bővülést tapasztaltak a hazai lízingpiacon

A jelentős bővülés mellett érezhető átrendeződést is hozott a koronavírus-járvány a magyarországi lízingpiacon, hiszen 2021. első fele leginkább a termelőeszközök finanszírozásában jelentett nagy növekedést.

A CIB Lízing jól alkalmazkodott a változó körülményekhez: a társaság valamennyi üzletágban növelte piaci részesedését, miközben előrelépett a lízingcégek rangsorában is, a mezőgazdasági gépek finanszírozásában pedig a harmadik helyen áll.

Az idei év első felében is érződtek a koronavírus-járvány hatásai a hazai lízingpiacon: az új szerződések volumene ugyan bő 36 százalékkal, 350 milliárd forint közelébe emelkedett, azonban az erőteljes bővülés részben az egy évvel korábbi, jelentős piaci visszaeséssel magyarázható. A szerződéses volumen emelkedésével párhuzamosan a piac szerkezete is átalakult: miközben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a termelőeszközök nagy többségénél – így például a mezőgazdasági- és építőgépeknél – rendre kétszámjegyű bővülés mutatkozott éves összehasonlításban, az autófinanszírozásban jóval szerényebb volt a növekedési ütem, amihez nagyban hozzájárultak az emelkedő árak is.

Kép:Wikipedia

A CIB Lízing szempontjából az idei első félév is sikeresnek bizonyult: az eszközfinanszírozási területeken több mint 45 százalékkal nőttek a kihelyezések 2020 azonos időszakához képest. Ezen belül kiemelkedő mértékű a bővülés a mezőgazdasági gépek piacán, ahol a társaság 75 százalékkal növelte új kihelyezéseit. Utóbbinak köszönhetően a mezőgazdasági gépek finanszírozásában a második negyedévben a CIB Lízing – csaknem 16 százalékos piaci részesedéssel – a harmadik helyen állt. Kiemelkedő növekedést sikerült elérni a nagyhaszonjárművek piacán is, ahol 63 százalékkal ugrott meg a kihelyezés az egy évvel korábbihoz képest.

A nagyhaszonjárművek piacán a CIB Lízing a hetedik, az autófinanszírozásban pedig a hatodik helyet mondhatja magáénak úgy, hogy mindkét területen jelentős az egyes márkákhoz kapcsolódó, úgynevezett „captive” finanszírozók súlya. A társaság jó teljesítményében kulcsszerep jutott a mikrovállalati és kkv-szegmensnek is, ahol 42, illetve 26 százalékos növekedést regisztráltak az új kihelyezéseknél.

A Növekedési Hitelprogramban (NHP) különösen aktív szerepet vállalt a CIB Lízing: 54 százalékkal nőttek a kihelyezések 2020 azonos időszakához képest, leginkább a mezőgazdasági gépek finanszírozásának köszönhetően. A CIB Lízing az NHP-konstrukciók új kihelyezései alapján a negyedik a piaci rangsorban, miközben a mikrovállalatok NHP-s kihelyezéseinél 22 százalék felett jár a piaci részesedése. A társaság teljes működő portfóliójának mérete éves összevetésben 8 százalékkal emelkedett.

„A teljes piachoz hasonlóan a CIB Lízing is látványos növekedést ért el 2021 első felében. A bővülés nagy ütemében természetesen a koronavírus-járvány okozta tavalyi gazdasági visszaesésnek és az idei újraindulásnak is jelentős a szerepe, hiszen a lízingpiac – a növekvő eszközbeszerzési igény miatt – konjunktúra időszakában mindig jobban teljesít” – nyilatkozta Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója. Hozzátette: az idei első félév eredményei is bizonyítják, hogy helyes irányokat határoztak meg a társaság stratégiájának 2019. tavaszi újragondolásakor. „Annak, hogy a CIB Lízing a reálgazdaság szereplőire fókuszál a finanszírozásban, miközben jobban épít az anyabank tőkeerejére és keresztértékesítési lehetőségeire, negyedévről negyedévre tükröződnek az eredményei, hiszen folyamatosan nő a piaci részesedésünk, javuló portfólióminőség mellett” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo