Így szerezhet üzlethelyiséget cégének

Az együttműködés, avagy a kollaboráció, valamint a fizikai láthatóság és a vásárlókban kialakított bizalom a vevőkör bővítésének alapját jelentheti. 

A pécsiek élen járnak

A K&H a K20 Kirakat programjába is bekapcsolódott 2024-ben, ami már több éve segíti a pécsi és környékbeli vállalkozások üzletnyitását és fejlődését, előnyben részesítve az innovatív és fenntartható üzleti megoldásokat. A K20 Kirakat nyertesei – legyen szó akár kezdő, akár már bizonyított vállalkozásról – négy hónapra beköltözhetnek a város legforgalmasabb és legnépszerűbb utcájába, a Király utcába, ahol megismerheti őket a belvárosi közönség. A kedvezményes bérleti lehetőség mellett az üzletfejlesztéssel kapcsolatosan széleskörű mentori tanácsadást és marketingkommunikációs támogatást is kapnak.

„A program indulása óta a kilencedik periódus zajlik, aminek a végén egy újabb vállalkozás költözhet a K20 Kirakatba augusztus elejétől. Jellemzően olyan fiatal cégek jönnek hozzánk, akik valamiben elakadtak és új inspirációra, támogatásra vágynak a márkaismertség növelésében, egy új célcsoport megismerésében vagy egy új termékfejlesztésben” – számolt be az eddigi tapasztalatokról Varga Péter, Pécs MJV Önkormányzatának, Gazdaságfejlesztési Főosztály vezetője.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo