Így lenne munkaerő a mezőgazdaságban

Külföldön már jól működő szociális farmok jöhetnek létre hazánkban a közeljövőben. A program célja a többi között, hogy a passzív ellátásban lévő hátrányos helyzetűeket bevonják a mezőgazdasági munkába, a helyi gazdaságba és vonzóbbá tegyék a vidéki környezetet.

Tudjon meg mindent az EU vadonatúj Omnibus-csomagjáról, a szabályozás aktualitásairól, az MNB elvárásairól!
Hallgasson meg tapasztalt cégvezetőket az ESG-kihívások leküzdéséről!
Inspirálódjon, networkingeljen és szerezzen versenyelőnyt a fenntarthatóság terén!

Klasszis Talks & Wine Fenntarthatóság2025. február 26. Budapest

Részletek és jelentkezés >>

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány vezetője az MTI-nek elmondta: szociális farmok indítására az idei év második felétől van lehetőség. Hozzátette, a tervek szerint néhány éven belül akár ezer szociális farm, így országosan több ezer munkahely is létrejöhet. (A hasonló tevékenységet folytató szociális szövetkezeteket a közmunkából kivezető útnak tekintik.)

A létesítéshez két fél szükséges: mezőgazdasági kistermelő és szociális szolgáltató, intézmény, utóbbi a hátrányos helyzetű célcsoportját viszi a gazdához - mondta, megjegyezve: speciális eset, amikor a szociális intézmény maga kezd el mezőgazdasági programot, például munkaterápiás céllal. A farmoknak köszönhetően bővülnek a szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi szolgáltatók, intézményfenntartók rehabilitációt és foglalkoztatást biztosító lehetőségei is - mondta Jakubinyi. Aki szerint a program lényege, hogy növeljék a hátrányos helyzetű csoportok öngondoskodó képességét, javítsák az  életminőségüket azáltal, hogy bekapcsolódnak a helyi gazdaságba, hozzájárulva ezáltal a vidék gazdasági potenciáljának, megtartó erejének erősödéséhez. Kiemelte, hogy a farmok létrejötte előnyös a gazdáknak is. Utalt arra, egy brit felmérés szerint a vizsgált szociális farmon befektetett minden egyes fontnak a 3,77-szerese térült meg társadalmi haszonban.

Kép:MTI

Cégek is indíthatnak

A szociális farmokon a hátrányos helyzetű emberek elsősorban mezőgazdasági típusú munkákat végeznek majd a termeléstől a feldolgozáson át a szolgáltatásokig (például agroturizmus, ezen kívül oktatási, szociális, egészségügyi vagy foglalkoztatási programokat, szolgáltatásokat biztosítanak) - közölte. Jelezte, ezek fenntartója lehet egyéni vállalkozó, gazdasági társaság és egyéni cég, őstermelő, szociális szövetkezet, az állam szociális intézményi fenntartói feladatainak ellátására a kormány rendeletében kijelölt szerv, helyi önkormányzat, illetve társulásai, civil szervezet, egyházi jogi személy.

A szociális farmon befektetett minden fontnak a 3,77-szerese térült meg társadalmi haszonban
Jakubinyi László emlékeztetett: Magyarországon 2003-ban a munkaügyi minisztérium háttérintézményén, a Fogyatékosok Esélye Közalapítványon keresztül, különféle pályázati források támogatásával program indult a hazai "autistamajorságok" létrehozására és fejlesztésére. A szociális farm mozgalomban tízéves tapasztalat áll tehát rendelkezésre - jegyezte meg. Hozzátette, hogy már vannak elszigetelt jó gyakorlatok, a cél ezek megerősítése és új kezdeményezések támogatása. Beszámolt arról is, hogy alapítványuk miskolci Baráthegyi Majorságába tavaly harminc helyről érkeztek érdeklődők az egyhetes, intenzív (bentlakásos) szociálisfarm-képzésre, amelyet az idén is terveznek megrendezni.

Uniós pénzből

Az ügyvezető szólt arról, hogy a szociális farmokat európai uniós forrásokból tervezik létrehozni. (Egyébként a projektet a Norvég Alap is támogatta már.) A vidékfejlesztési programnak a Szolidáris gazdálkodás együttműködései című pályázati konstrukciója kimondottan a szociális farmok létrehozását hivatott elősegíteni, a pályázatok beadási határideje 2016. október. Emellett a társadalmi vállalkozások fejlesztéseit célzó programban is lesz hasonló tevékenységre lehetőség.

A szociális farmokat országjárás során népszerűsíti a Szimbiózis Alapítvány. Szolnok, Pécs, Szabadszállás, Komárom, Galambok, Hernádszentandrás után a roadshow következő állomása április 1-jén Gödöllő, a Szent István Egyetem, ahol a felsőoktatásba is be szeretnék építeni a szociális farmok sajátosságait. Április 15-én Budapesten tartják a Szociális Farm Szövetség alakuló ülését.

Véleményvezér

Győr polgármestere kirúgta a luxus fideszest

Győr polgármestere kirúgta a luxus fideszest 

Sokat akart a szarka.
Róka fogta csuka helyzetbe került a kormány

Róka fogta csuka helyzetbe került a kormány 

A főpolgármester jogosan kérdezi, hogy mi lesz a mini-Dubajra szánt 320 milliárd forintos állami támogatással.
Magyarok tüntettek Orbán Viktor barátja ellen

Magyarok tüntettek Orbán Viktor barátja ellen 

Az Orbán-kormány „leigázta” a szlovákiai magyar politikai vezetőket.
Nem hiszi el, ha meglátja, milyen méregdrága nyilvános illemhelyet talált Hadházy Ákos

Nem hiszi el, ha meglátja, milyen méregdrága nyilvános illemhelyet talált Hadházy Ákos 

A független országgyűlési képviselő Szalkszentmárton központjában találta a nem két forintból felhúzott létesítményt.
Magyarország legszegényebb megyéiben a legnagyobb a népességfogyás

Magyarország legszegényebb megyéiben a legnagyobb a népességfogyás 

A kormány gyenge gazdaságpolitikája tükröződik a népességfogyásban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo