Hungaricumból brazilicum

A kereskedők polcáról eltűnt a magyar paprika, a multik polcain megjelent a külföldi. Kmetty Ágoston, a kofakamara elnöke kirohant a felelőtlen intézkedés ellen, közölve, évtizedes kárt okoznak a magyar kereskedőknek.

Ami Magyarországon történt a füszerpaprika ügyében, az érintett többszázezer vállakozót, s lejáratása az országnak - jelentette ki nemes egyszerűséggel a Kofakamara elnöke, Kmetty Ágoston. Azt - tette hozzá -, hogy mennyire csaltak egyes sportolók az olimpián, úgy ahogy túléljük. De azt, hogy leszedették mindenütt a kereskedők pultjáról a fűszerpaprikákat, s senki nem érteksíthetett, mégpedig egyik napról a másikra, az alig élhető túl. Ráadásul a kormányzat akár már két-három hete tudja is, hogy probléma van ezzel a termékkel. A multik, aki benn vannak hálózataikkal az országban, beszerezhették hálózatukból a nem magyar paprikát, a hazai kis és közepes vállalkozókat pedig agyonvágták. Azokat is, akik a vendéglátóiparban dolgoznak.

Kmetty október 29-én, a kamara küldöttgyűlésén emelt szót a pár napja tartó paprikabotrány kirobbantói ellen, leszögezve, hogy maga a kamara is eléggé tehetetlen volt. Pedig akár több tízévre visszavetheti a kereskedelem nagy részét, hogy a valamikor kamarai erőfeszítéssel is hungaricummá vált paprika helyébe most a brazilikum kerül. Külföldön is indexre került ez a magyar áru. A kereskedők nevében éppen ezért szólította fel Kmetty Ágoston a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új vezetését, hogy mindenekelőtti feladatává tegye a magyar paprika visszajuttatását a popcokra.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo