Hosszú távra szeretnék rendezni a szőlőfelvásárlás viszonyrendszerét

Magyarország jelentős szőlőfelvásárló pincészeteivel folytatott egyeztetést a Földművelésügyi Minisztérium és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, amelynek során a borszőlő értékesítését és vásárlását szabályozó HNT piacszervezési intézkedés gyakorlati kérdéseit vitatták meg.

A HNT július 12-én fogadta el azt az új piacszervezési intézkedéscsomagot, amelynek célja az átlátható és hosszú távon kiszámítható felvásárlási viszonyok kialakítása. Azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel borszőlőt három módon kell az árat meghatározniuk: szerződésben, nyilvános árajánlatban, vagy képlet alapján.

Kép: MTI

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a témában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: „Az agrárkormányzat célja, hogy minden ágazatban biztosítsa a termelők és a feldolgozók közötti megfelelő koordinációt. Mivel a szőlő-bor ágazatnak jól működő a szakmaközi szervezete van, a szőlő- és borpiac szervezése nem kizárólag jogszabályi úton rendezhető. Egyes területeken, így a piacszervezésben is lehetőség van arra, hogy a szakmai önkormányzat tagjaira nézve kötelező intézkedéseket fogadjon el. Közös munkánk alapját a termelők és a felvásárlók között kialakult konszenzus jelentette. A HNT által kidolgozott intézkedéscsomag egyeztetései során, a termelők és a felvásárlók igényeire tekintettel, nagyfokú rugalmasságot tanúsított a szaktárca is. Mindez jó példa a szakmaközi szervezetek és az állam együttműködésére.

Borászok figyelem: új szabályok a szőlőértékesítésben
A 2017. évi szüretben új szabályok szerint történhet csak a borszőlő értékesítése és vásárlása Magyarországon – jelentette be a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az intézkedés minden hegyközségi tagra és felvásárlóra nézve kötelező. A szakmaközi intézkedés célja az uniós szabályoknak megfelelő szabványos szerződésminták kidolgozásával és bevezetésével az, hogy a szőlőtermelők és a felvásárlók közötti kapcsolat országos szinten rendeződjön.
– A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a Földművelésügyi Minisztériummal kötött együttműködési megállapodásban vállalta a szakmaközi szerződés kidolgozását, amely az ágazati stratégiában lefektetett egyik elsődleges célkitűzésünk. A piacszervezési intézkedéssel a szőlész-borász társadalom a felülről jövő szabályozás helyett maga kezdeményezte a szabályrendszer kialakítását. A rendszerváltozás után keletkezett széttagolt termelési szerkezet a piaci viszonyok átláthatatlanságát eredményezte. Egy-egy évben hol a termelők, hol a pincészetek kerültek évjárati erőfölénybe. A mostani intézkedésekkel hosszú távra szeretnének új irányt szabni a termelésszervezésnek. – mondta Légli Ottó, a HNT elnöke.

- A győztes-vesztes stratégia helyett mi olyan megoldásban gondolkodunk, amellyel hosszú távon mindenki jól járhat. Olyan piacszervezési intézkedést fogadtunk el, melyet a hegybíróink segítségével szakmai önkormányzatunk hajt végre és ellenőriz. Hosszú munka áll előttünk: az idei fő célkitűzés, hogy megtegyük a kezdő lépéseket – hangsúlyozta Brazsil Dávid, a HNT főtitkára.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo