Hogyan tovább forint?

Borús napokon vannak túl a nemzetközi piacok, a befektetők viszonylag rosszul viselték a több helyről érkező negatív híreket. Ez pedig a forintra is hatással volt. Mi várható most?

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Többek között az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború újabb fejleményei okoztak bizonytalanságot a piacokon. „A jüan több mint 10 éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben, az Egyesült Államok pedig konkrétan devizamanipulációval vádolta meg Kínát. Közvetve azzal, hogy a jüan mesterséges gyengítésével igyekszik lökést adni a kínai exportnak” – foglalta össze Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Kép: MTI, Kovács Attila

A többi csapás „A nemzetközi porondon újra előkerült a brexit, mivel Boris Johnson miniszterelnök nyilatkozataiban többször is jelezte, kész arra, hogy megállapodás nélkül kilépjen az ország az EU-ból. Márpedig az sokkolhatja a brit gazdaságot, emellett az európai és a világgazdaságban is problémát okozna. Az európai piacokon csak fokozta a bizonytalanságot, hogy Olaszországban kormányválság alakult ki, ez pedig az eurózóna politikai, közvetve pedig gazdasági stabilitását is veszélyeztetheti. Továbbá az eurózóna motorjaként emlegetett német GDP a német jegybank, a Bundesbank szerint a most folyó negyedévben is csökkenést mutathat” - sorolta a piacokat az utóbbi napokban ért további csapásokat Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.

A kedvezőtlen piaci hangulatban a legtöbb úgynevezett feltörekvő piaci deviza, így a forint is veszíteni szokott értékéből, a befektetők ugyanis a legstabilabbnak tartott eszközökbe menekülnek. Most is ez történt: a forint, több más feltörekvő piaci devizához, például a török lírához, brazil reálhoz, lengyel zlotyhoz hasonlóan veszített értékéből. Egy héttel korábban még 323 forintnál járt az euró, míg a héten 327 forint körül mozgott.

Jön a hangulatkereskedés „A magyar deviza gyengülésének nincsenek forintspecifikus okai, pusztán a nemzetközi kedvezőtlen hangulat áll a háttérben. Ha hosszabb távon nézzük a grafikonokat, akkor viszonylag stabilnak mondható a forint. Az év elejéhez képest közel 2 százalékot veszített az értékéből. Ehhez hasonló gyengülést produkált két fontos régiós deviza is, a román lej és a lengyel zloty, mindkettő 1,5 százalékkal került lejjebb”- fogalmazott Németh Dávid. A forint és a régiós devizák tehát stabilnak mondhatóak, különösen a többi feltörekvő piaci devizához képest. A válság felé tartó argentin gazdaság fizetőeszköze, a peso például közel 30 százalékkal értékelődött le az euróval szemben január eleje óta, de a török líra is jelentősebben gyengült, mint a régiós pénzek, az euróhoz mérve 5 százalékkal.

Egyre vonzóbb a külföldi befektetők szemében Közép-Kelet-Európa
A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Közép-Kelet-Európa – derült ki az EY European Attractiveness Survey-ből, amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta. Magyarországon több mint száz ilyen ügyletet zártak le 2018-ban.
Németh Dávid elmondta azt is, hogy a devizapiacon a 327,50 forintos euróárfolyam jelenti a fontos szintet. „Innen már többször is visszapattant az árfolyam. Ha felerősödik a pesszimista hangulat a következő napokban, akkor a 330 forintos szintet is elérheti a jegyzés. Rövid távon tehát hangulatkereskedés határozhatja meg a forint árfolyamát, de egyelőre nem látszik olyan tényező, amely miatt tartósan 330 forint felett ragadna az euró” – tette hozzá a K&H elemzője.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo