Hogyan bújt 10 százalék alá az infláció?

Miközben idén az éves átlagos inflációs ráta 17 százalék körül alakulhat. 

A terményárak tavaly év közepi jelentős megugrása átmenetinek bizonyult, azóta a nemzetközi árjegyzések érdemben süllyedtek, amit a FAO globális élelmiszer árindexének illetve a hazai mezőgazdasági termelői árindex meredek visszaesése is tükröz, ami segíti a legnagyobb súlyú inflációs komponens mérséklődését. Szintén ezt a folyamatot segíti, hogy a tej felvásárlási árainak túltermelés által okozott visszaesésének hatására egyre több tejtermékek esetében jelentettek be jelentősebb árcsökkentéseket, továbbá az élelmiszerárak emelkedését a visszaeső kereslet is fékezi.

Ezenkívül a kiskereskedők több esetben elkezdték csökkenteni azon termékek árrését is, amelyekbe beépítették a korábbi árplafonon elszenvedett veszteséget és ezt az egyelőre még csökkenő kiskereskedelmi forgalom és az éles verseny is indokolja, amit az árfigyelő rendszer bevezetése is felerősített.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo