Három millióba kerül manapság egy átlagos esküvő

Egy friss kutatás rávilágított, hogy az esküvőt szervező párok Magyarországon még mindig elavult módszereket alkalmaznak a XXI. században. Az „Így szervezitek ti a saját esküvőtöket" című kutatás egy éven keresztül tartott, ami a házasság hetében zárult 2023-ban. Kizárólag „esküvő szüzeket" vont be, vagyis az esküvői szolgáltatók befolyását kiiktatta a felmérés.

  • első helyen az izgatottság,
  • második helyen a félelem,
  • harmadik helyen a boldogság

érzések domináltak a leggyakrabban, amikor elhatározták, hogy esküvőt szerveznek majd.

A kutatás eredményei alapján az is kiderült, hogy a párok leggyakrabban szülőket, testvért, gyakran barátokat, munkatársakat is bevontak a szervezésbe.

A kutatás rámutatott arra, hogy a válaszadók több mint fele (58,8 százalék) nem rendelkezett szervezési ismeretekkel, amikor a saját esküvő szervezésébe belefogott.

Ez azt jelenti, hogy a segítőknek sem voltak megfelelő ismereteik és tapasztalatuk az esküvő szervezéséről. Ennek következménye, hogy a feladatok rossz hatékonysággal kerültek elvégzésre, ami növelhette a stresszfaktort. Ezért adódhat, hogy a boldogság érzése a 3. helyre került.

Az "Így szervezitek ti a saját esküvőtöket" kutatásunk rávilágított a szervezési hibákra és az elavult módszerekre, amelyek még mindig jelen vannak a XXI. században. Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet az esküvőreform fontosságára.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo