Hány bolti eladót tett utcára a járvány?

2020 végén elmosta a járvány a vásárlók ünnepi rohamát a boltokban. A tavaszi első járványhullámot követően feljebb tornázott eladóhad létszámát a novembertől beléptetett korlátozások ellenére nem csökkentették.

Élelmiszerféleségekből 2020-ban még némileg többet is vásároltak a járvány ellenére a boltokban, mint egy évvel korábban, az iparcikkes vásárlások azonban nagyot estek. A webes vásárlások ezt csak részben pótolták. És az év végi ünnepi bevásárlás is soványabbra sikeredett. A boltos létszám pedig végül csökkent 2020-ban - írja friss elemzésében a Blokkk.com.

16 ezer fővel kevesebb 

A kiskereskedelmi szakportál elemzése szerint a teljes foglalkoztatotti körből az alkalmazottakon belül végül 2020-ban 16 ezer fővel csökkent az eladók létszáma. Az élelmiszeres boltokban a korábbi létszámhiány nagyja elolvadt, például a bezárt vendéglőkből, szállodákból is szép számmal csordogáltak hozzájuk a dolgozók.

Az iparcikkes boltok egy része év közben bezárt, volt elbocsájtás is, többeket részmunkaidős foglalkoztatásba soroltak a járvány okozta bajok közepette, de az év végi ajándékvásárlás felfutásában azért sokan reménykedtek, tartva a létszámot.

A kisebb boltosok létszámmérlegét 2020-ban végül lejjebb nyomta a koronavírus okozta kényszer:

boltos létszámok  2019 2020 2020/2019
alkalmazott összes 309 297  -12
ezen belül eladó 258 242 -16
ebből
eladó nagybolt* 152 145 -7
eladó kisbolt** 106 97 -9
(Forrás: Blokkk.com/KSH, érték: ezer fő, alkalmazottak: összes foglalkoztatottból, ezen belül eladó: FEORalapján (fizikai dolgozók), nagybolt: 5 főnél többet foglakoztató vállalkozások, intézményi adatgyűjtés)
A nagyobb boltok körében a havi statisztika is jelzi, hogy a korábbinál ugyan kisebb létszámmal fordultak az őszi hónapokra, de a novemberben beléptetett 19 órás zárás, a rövidebb üzemidőszak mellett is megtartották a megmaradt boltos dolgozókat:
2019 december 2020
október november december
eladók összesen 155 148 149 149
ebből:
élelmiszeres 85 83 84 84
iparcikkes 69 65 65 65
(Forrás: Blokkk.com/KSH, érték: ezer fő, fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) száma, legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, boltos kiskereskedelem)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo