Hamarosan kiderülhet, kapnak-e pluszpénzt a nyugdíjasok

Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés.

A cikk eredetileg laptársunk, az mfor.hu oldalán jelent meg. 

A Központi Statisztikai Hivatal a minap közölte a keresetek alakulását az idén január és május közötti időszakra, a statisztikai jelentésből kiderül, hogy a nettó átlagkeresetek (a kedvezmények nélkül számolva) 8,8 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban. A kedvezményeket is figyelembe véve 9,1 százalék jön ki. Eközben a nyugdíjak 2,8 százalékkal emelkedtek ugyanebben az időszakban.

A lap számos cikkben mutatta már be, hogy az elmúlt években mennyire elszakadtak a keresetek a nyugdíjaktól. Míg előbbiek a kormány minimálbér-emeléseinek továbbgyűrűző hatása, valamint a rendelkezésre álló munkaerő szűkössége miatt lendületesen, 10 százalék feletti mértékben emelkedtek, a nyugdíjakat csak a tervezett inflációval emelik.

Emiatt a munkából származó jövedelem egyre durvább mértékben lehagyja az időseknek adott járandóságot. Az első öt hónapban a nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 259 300 forint volt, a nyugdíjak átlaga ugyanebben az időszakban a januári 2,8 százalékos emelés után mintegy 140 ezer forint volt. Ami azt jelenti, hogy az átlagos nyugdíj a nettó átlagkereset 54 százalékát tette ki.

Kép: Pixabay

S az elmúlt évek folyamata egyelőre idén is folytatódik, a jelek szerint a koronavírus-járvány nem fogta vissza brutálisan a keresetek növekedését. (Ezen a ponton fontos jeleznünk, hogy a KSH statisztikája nem tartalmazza az 5 főnél kisebb vállalkozások adatait, valamint sok cégnél az állam pótolta ki a válság miatt csökkentett béreket.)

A KSH jelentéséből azt is megtudjuk, hogy az említett időszakban a reálkeresetek 5,1 százalékkal emelkedtek (a fogyasztói árak átlagosan 3,5 százalékos emelkedése mellett). A nyugdíjasok ehhez képest nemhogy reálemelkedésben nem részesültek, de a rájuk szabott fogyasztói kosár szerint számolt infláció miatt reálértelemben buktak.
Néhány hét múlva kiderül, hogy az idősek számíthatnak-e plusz bevételre a szokásos év eleji emelésen túl. A gazdasági növekedésben nem bízhatnak, az jó esetben -5 százalék lesz idén, így messze nem teljesül a GDP-hez kötött juttatás feltétele (a 3,5 százalékot meghaladó bővülés). Az infláció azonban hozhat a konyhára. Amennyiben ugyanis az éves infláció meghaladja az emelés mértékét, akkor az állam kiegészíti a járandóságokat. A nyugdíjtörvény szerint azonban a nyugdíjas inflációt kell figyelembe venni akkor, ha az meghaladja a fogyasztói árak emelkedését. Ebben az esetben pedig az első nyolc havi tényadatokat kell figyelembe venni.

A KSH napokon belül közli a január-júliusi adatokat, az augusztusiakat pedig szeptember elején tudjuk meg. Legkésőbb akkor tehát kiderül, hogy mekkora kiegészítésben részesülhetnek az idősek.

Az mfor.hu korábbi számítása szerint az első hat hónapban a nyugdíjas infláció megközelítette a 3,9 százalékot, vagyis bő 1 százalékponttal volt magasabb, mint az év eleji emelés. A nyári hónapok döntik el tehát, mit mutat majd a statisztika augusztusban. A boltokban, piacokon szerzett tapasztalatok szerint nem várható, hogy az élelmiszerek - amelyek nagyobb súlyt tesznek ki az idősek fogyasztásában, mint a többi társadalmi csoportnál - drágulása mérséklődne. Ha marad az eddigi ütem, akkor a nyugdíjasok jó eséllyel számíthatnak pótlólagos kifizetésre novemberben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo