Halottlátónál és szabadulószobában is jártak mostanában a NAV-osok

Az online felületeken is gyakoriak az egészségmegőrzéssel, testi-lelki feltöltődéssel kapcsolatos szolgáltatások, termékek hirdetései. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az internetes szolgáltatások működését is ellenőrzi.

A NAV Heves vármegyei munkatársainak ellenőrzési sorozatában azokat az internetes szolgáltatókat szűrték ki, akik gyaníthatóan bejelentés nélkül, kontárként végzik tevékenységüket, illetve, akik a számla-, és nyugtaadást elmulasztják. Az akcióban olyan, nem szokványos tevékenységeket is ellenőrizték, mint a lélekmasszázs, a testregenerátor vagy a halottlátás, de egy szabadulószobát is próbára tettek. Mielőtt a helyszínre mentek a NAV munkatársai, gondosan előkészítették, hogy hol, mikor és hogyan jelennek meg, hogy minél életszerűbbek legyenek az ellenőrzés céljából szimulált helyzetek.

Az egyik, szolgáltatását az interneten hirdető „médium”, ugyan kártyakivetéssel megállapította, hogy munkatársaink hivatalos személyek, de azt nem tudta kideríteni, hogy mely hivatalnál dolgoznak. A jelek szerint a kártya arra sem figyelmeztette, hogy szolgáltatásáról szabályos bizonylatot kell kiállítania.

Az adóellenőrök az akciósorozatban a nyugta- és számlaadás mellett a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve az adószám meglétét is ellenőrizték az adóköteles tevékenységet végző magánszemélyeknél. Többségében semmilyen bizonylatot nem adtak a szolgáltatók, volt, aki szabálytalanul üzemeltette pénztárgépét, és volt, hogy bejelentés nélkül alkalmazták munkatársukat. A tizenhét ellenőrzésből tizenhárom esetben találtak valamilyen szabálytalanságot; emiatt 2,5 millió forint mulasztási bírság kiszabása várható. 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo