Gyorsult a lakásdrágulás

Augusztusban gyorsult a lakásárak emelkedése: országosan 1,1 százalékkal, a fővárosban 1,4 százalékkal nőttek a lakásárak egy hónap alatt, az egy hónappal korábbi 0,2, illetve 1 százalékos ütemet követően – közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com.

Éves összevetésben az országos árindex 14,7, a fővárosi 21,3 százalékos áremelkedést mutatott augusztusban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: az augusztusi árindex eredménye júliushoz képest 20 százalékkal több hirdetés adataiból állt össze, miközben tavaly ilyenkor 5 százalékkal csökkent a mintavétel alapjául szolgáló lakások száma. Mindez arra utal, hogy a lakáspiacon egyre élénkebb a mozgás, és egyre nagyobb a lendület.

 Gyorsult a lakásárak emelkedése
Gyorsult a lakásárak emelkedése
Fotó: Depositphotos

A szakember szerint egyszerre figyelhető meg a gyorsuló áremelkedés és a kínálat szűkülése: a kereslet egyre aktívabb, különösen az Otthon Start programban megszerezhető lakások iránt, amelyek kínálata az összes eladó lakáséhoz és házhoz képest gyorsabban fogy.

Példaként említették, hogy az Otthon Start programban elérhető lakások kínálata Budapesten július elejéről szeptember elejére 13 100-ról, 11 100-ra, míg a vármegyeszékhelyeken 19 ezerről 17 300-ra csökkent. Eközben a teljes eladó használt lakás- és házkínálat is mérséklődött, de lassabb ütemben: Budapesten 28 200-ról, 27 200-ra, a vármegyeszékhelyeken 21 500-ról, 20 ezerre.

 

Balogh László a közleményben megjegyezte, hogy az Otthon Start által generált kereslettel egyelőre nehezen tud lépést tartani a kínálat, ami folyamatosan csökken. Október-novemberben viszont „felmentősereg” érkezhet a lakáspiac eladói oldalára, mert várhatóan késő ősztől kezdve lehet majd leszerződni arra a több ezer új lakásra, ami frissen piacra kerül, és megfelel a fix 3 százalékos hitel feltételeinek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo