Gyógyító bankpénz

Az OTP Bank is, ügyfelei is rendszeres segítői a beteg gyermekeknek - a támogatásból jut a nagyon is rászoruló erdélyieknek.

A bankadónál szívesebben fizetnénk a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak - jelentette ki sajtótájékoztatója végén Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója. A hitelintézet első embere a takarékossági világnapra időzítve ugyan, de nem szakmai, üzleti információkat hozott nyilvánosságra, hanem a már egy évtizede létező támogatáspolitika aktualitásairól tájékoztatta a lapok munkatársait.

A bank elsősorban a szolgálat egészségügyi programjait segíti, két éve rendelőt működtet a fővárosban, az országot járja a teherautóba épített mozgó fogászat, s egyre több módját találja meg az erdélyi gyermekek orvosi ellátása jobbításának. Hargita megyébe - a hitelintézet segítségével - önkéntesekből álló 20-25 fős orvoscsoport utazik, a helyi kórházban, csecsemőotthonban, iskolában, árvaházban vizsgálva, gyógyítva a gyermekeket.  Csányi Sándor információi szerint a hitelintézet éves átlagban 50 millió forintot fordít a szolgálat segítésére, de teljesen rendszeres, hogy váratlan költségeket is állni illik: műtétek, rendhagyó egészségügyi beavatkozások bármikor szükségessé teszik a banki segítséget is. Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy nem várt módon hoz sikert a fiókokban elhelyezett persely. Csupán az idén, szeptemberig 5 millió forintnál is nagyobb "apró" adományokkal segítettek a banki ügyfelek.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo