Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, egy friss országos kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Bár köztudottnak kellene lennie annak, hogy az azonos szerkezetű vegyületek hatása is azonos, függet¬lenül attól, hogy mesterséges vagy természetes eredetűek, a magyar fogyasztók ezt másként gondolják – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el. A felmérés alapján tízből hét felnőtt véli úgy, hogy a mesterséges vegyületek veszélyesebbek a természetesnél – ez az álláspont inkább a nők és az 50 évesnél idősebbek körében népszerű. Mindössze a válaszadók 16 százaléka véli helyesen, hogy a mesterséges vegyületek nem veszélyesebbek a természeteseknél.

Ha az élelmiszerek címkéiről ismerős E-számokat, furcsa nevű vegyületeket látjuk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy azok természetes módon megtalálhatóak az emberi szervezetben vagy akár egy almában. A felnőtt lakosság mindössze fele tudja a tejsavról (E-270), hogy az izmokban található és ennél is kevesebben tudják, hogy az emberi szervezetben a sósav (E-507) a gyomorban fordul elő. Alig több mint harmaduk van tisztában azzal, hogy a glicerin (E-422) a zsírszövetben is előfordul, míg a propionsavról (E-280) tízből ketten tudják megmondani, hogy az izzadságban is megtalálható.

Kép: Pixabay

A kutatás rávilágított arra, hogy a vegyületneveket és E-számokat felvonultató részletes összetevőlista az emberekben már önmagában is a mesterségesség érzetét kelti. A vizsgálat során azt a kérdést tették fel, hogy vajon melyik élelmiszer összetevő-listáján szerepelhet az ecetsav (E-260), a karotin (E-160-a), az antocianin (E-163), a butándisav (E-363), a C-vitamin (E300), a borkősav (E334), a nikotinsav (E-375), a citromsav (E-330), a cisztin (E-920) és a riboflavin (E-101). Ezt a „receptúrát” a felnőtt netezők negyede társította inkább a gumicukorhoz, közel ötödük pedig a tyúkhúsleves-kockához, és mindössze 5 százalékuk tippelt helyesen arra, hogy az almáról van szó.

Ez az étrend terjedhet el 2050-re
A hazai lakosság szerint 30 év múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, miközben az iparági előrejelzésekkel ellentétben a húsfogyasztásban inkább csökkenést várnak.
Bár a kutatás rávilágított arra, hogy a fogyasztók az élelmiszer-adalékok közül az édesítőszerektől tartanak legkevésbé, az szintén kiderült, hogy vannak félreértések egyik legnépszerűbb kalóriamentes cukorhelyettesítő, az aszpartám kapcsán is.

Mint az élelmiszer-adalékanyagoknál általában, az aszpartám esetében is létezik egy olyan, tudományosan megállapított napi limit (acceptable daily intake, ADI), amekkora mennyiségben az hosszú távon is egészségügyi kockázat nélkül fogyasztható. Ez az aszpartámmal is édesített Coke zero esetében azt jelenti, hogy ebből az energia- és cukormentes üdítőből egy átlagos testsúlyú, fenilalaninra nem érzékeny nőnek 6(!) litert kellene nap mint nap elfogyasztania ahhoz, hogy elérje a limitet. A megkérdezettek kevesebb mint tizede tippelte meg jól ezt a mennyiséget, miközben tízből hárman gondolták úgy, hogy már 6 deciliter cukormentes üdítővel túl lehet lépni a napi beviteli értéket, negyedük pedig, hogy ehhez 3 liter szükséges.

„Kutatásaink eredményei azt mutatják, hogy a magyarok egyre nagyobb körültekintéssel tanulmányozzák az élelmiszerek címkéit és egyre fontosabb számukra az is, hogy miből állnak a megvásárolni kívánt termékek. Látjuk azonban a tudásbeli hiányosságokat is: éppen ezért indítottuk el a közelmúltban az Okoscimke.hu weboldalt, ahol a fogyasztók valóban hiteles és hasznos információkhoz juthatnak az adalékanyagok, az édesítőszerek és a tápanyagbevitel témakörében” - mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Magyarország ügyvezetője.

Mikor jön a rovarmenü az Ikeában?
Sokkal kisebb gépek használatával, kevesebb takarmányfogyasztással, vízhasználattal és üvegházgázkibocsátással jár az ízeltlábúak tenyésztése, mint a négylábú jószágoké. A bogarak teste fehérjében dús élelemként szolgálhat. Undorunkat legyőzendő, valószínűleg por formában lesz a legnépszerűbb a rovarfehérje. Svájcban már kapható bogárburger, az Ikea is tervezi árusítását.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo