Globális minimumadó: mit jelent ez Magyarországon?

Október 10-én az OECD elfogadta nemzetközi adórendszer egyik legfontosabb reformtervezetének módosítását, amely biztosítja, hogy a multinacionális vállalatok 2023-tól minimum 15 százalékos társasági adókulccsal adóznak ezen túl gyakorlatilag székhelytől függetlenül.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az OECD főtitkára szerint olyan a globális gazdaságot a jövőben alapjaiban meghatározó megállapodás jött létre, amely biztosítja, hogy nemzetközi adórendszer megfeleljen a digitalizált és globalizált világgazdaságnak, és a multinacionális vállalatok egységesen részt vegyenek az adóterhek viselésében.

Magyarország, Észtország és Írország is csatlakozott a globális minimumadóról szóló megállapodáshoz, így az új szabályozást már az összes OECD- és G20 -tagország támogatja. A G20-akkal együtt összesen 136 ország vesz rész a megállapodásban, akik együtt a globális GDP 90%-át adják.

A globalizáció egyik legkomolyabb problémájává vált az elmúlt években a nemzetközi nagyvállalatok működésének nemzetgazdasági határokon átívelő leképezése nemzeti adórendszerekre. Egyszerűen szólva a multinacionális nagyvállalatok úgy optimalizálták pénzügyi folyamataikat az elmúlt évtizedekben, ahogy tették ezt értékteremtő folyamataikkal is. A számukra gazdaságilag legelőnyösebb felállást alakították ki globális termelési rendszereik, értékláncaik, ellátási hálóik kialakításakor, és a pénzügyi folyamataik szervezésében is. Döntéseikben a számukra előnyös opciókat választották természetszerűen. Ez az eltérő nemzeti adórendszerek miatt sokszor globális adóoptimalizálási modellek kialakulásához vezetett, aminek több ország a vesztesévé vált így vagy úgy azzal, hogy adóbevetelektől esett el.

depositphotos.com

A mérföldkőnek számító megállapodás első pillérén keresztül a világ mintegy 100 legnagyobb és legjövedelmezőbb multinacionális vállalatának több mint 125 milliárd dolláros nyereségét is átcsoportosítja, ezzel biztosítva, hogy ezen cégek is megfelelően kivegyék a részüket az adóterhek viselésében, bárhol is működjenek, és termeljenek profitot.

A globális minimumadó-megállapodás második pillére nem az adóversenyt kívánja megszüntetni, mindössze kölcsönösen kialkudott korlátokat kíván annak szabni, amely által az OECD becslése szerint a résztvevő országok az eddigiekhez képest évente összesen mintegy 150 milliárd USD adótöbbletet lesznek képesek begyűjteni. A második pillér a minimális társasági adókulcsot 15%-ban határozza meg, a globális társasági adóztatás pedig – a jelenlegi tervek szerint - a következőképp fog működni:

Abban az esetben, ha valamely országnak ezen küszöbérték alatti a társasági adókulcsa, más országok kiegészítő adó érvényesítésére lesznek jogosultak, így a megállapodásban résztvevő – és esetlegesen alacsonyabb adómértéket meghatározó – országok nem lesznek kötelesek a 15%-os minimumadó implementálására, tehát Magyarországon változatlanul hatályban maradhat a jelenlegi 9% mértékű társasági adókulcs.

Azon nagyvállalatok vonatkozásában, amelyek a fenti, kiegészítő adónak valamilyen oknál fogva nem lesznek alanyai (például azért, mert valós gazdasági tevékenységet folytatnak az adott országban), a megállapodás megtagadná az adóalap kedvezmények alkalmazását, vagy pedig olyan adóalap módosító tényezőket vezetne be, amelyek segítségével felfelé korrigálná az adóalapot, hogy a küszöbérték alatti társasági adófizetés elkerülhető legyen.

A második pillérben foglaltak továbbá első sorban azon multinacionális vállalatokra vonatkoznak, amelyek árbevétele a 750 millió eurót meghaladja, ugyanakkor a résztvevő országok dönthetnek úgy is, hogy az új szabályozást azon – az adott országban székhellyel rendelkező - nagyvállalatok vonatkozásában is alkalmazzák, amelyek árbevétele ezt a küszöböt nem éri el.

A megállapodás legfrissebb tervezete a korábbiaktól eltérően már adóalap-kedvezményt is tartalmaz. Ennek értelmében a vállalatok által tulajdonolt tárgyi eszközök értékcsökkenése, és a vállalati munkabér kifizetések speciális számítási móddal levonhatók lesznek az adó mértékéből, tehát azok a cégek, amelyek nem fiktív, hanem tényleges vagyon- és munkabér-kifizetéssel járó tevékenységet folytatnak, ezt a kedvezményt igénybe tudják majd venni. A megállapodás szerint a tárgyi eszközök, valamint munkabér kifizetések értékének 5 százalékának megfelelő összeget nem kell figyelembe venni a minimumadó-előírások szerinti társasági adóalap meghatározásakor.

Az OECD célja, hogy 2022-ben a fentiekről multilaterális egyezményt írjanak alá, amelynek implementálására 2023-ban kerülne sor az érintett tagországok, így Magyarország részéről is. Ugyanakkor, a megállapodás annak implementálásától számított 10 éves átmeneti időszakot is engedélyez, amely alatt a fentieknél kedvezőbb, speciális adóalap-kedvezmény lesz alkalmazandó. Ennek részletszabályait az OECD munkacsoportja idén novemberben tervezi kidolgozni.

“Magyarország szempontjából a korábbiakhoz képest kedvezőbb irányba sikerült eltolni a szabályozást, azonban a részletek még kidolgozásra várnak, így időre van szükség ahhoz, hogy az érintett cégek tudják implementálni a változásokat a hosszú távú üzleti modelljükbe. A vállalatoknak fel kell rá készülniük, hogy a megállapodás rengeteg olyan változást okozhat majd a működésükben, ami az üzleti folyamatok újraszervezését igényli” – mondta Karácsony Balázs, a BDO Magyarország adóigazgatója.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo