Gigantikus csalást derített ki a NAV, 23 cégvezető ellen már vádat emeltek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak ki. Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A látszatra legálisan működő Puebla és Tercel cégcsoport 2014 és 2019 között ügynökökön keresztül értékesített utalványokat gazdasági társaságoknak, önkormányzatoknak, közintézményeknek, színházaknak, valamint sportegyesületeknek.

A munkáltatók a cégcsoport "szolgáltatását" igénybe véve a megrendelt utalványokat - azok kiosztását követően, vagy akár anélkül is - készpénzre váltották, majd bér jellegű juttatásként a dolgozóiknak adták, így kerülték el a munkaviszonyból származó jövedelmet terhelő adók és járulékok megfizetését.

A cégcsoport számos szövetkezetet is alapított, amelyek a megrendelők tevékenységi köréhez kapcsolódó szolgáltatásokról állítottak ki számlákat. A megrendelő cégek saját munkavállalóikat léptették be a 15 különböző szövetkezet valamelyikébe, majd az elvégzett munka után járó díjazást, munkabér helyett "tagi támogatás" jogcímén fizették ki a dolgozóknak, szintén megkerülve a munkáltatással összefüggő adó- és járulékfizetési kötelezettséget - közölték.

A Puebla és Tercel cégcsoport fiktív számlákkal is trükközött az adóelkerülés érdekében: a számlákon feltüntetett szolgáltatások (például call center vagy adminisztratív szolgáltatás) a valóságban nem teljesültek, azok áfatartalmát a megrendelők jogosulatlanul helyezték levonásba.

Beismerték a tettüket

Az ügyben eddig 23 cégvezetővel szemben emeltek vádat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, ők a bűncselekmények elkövetését beismerték, és a vagyoni hátrány teljes összegét önként megtérítették a NAV elkülönített letéti számlájára, vagy önrevízióval éltek.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo