Gazdákat érintő kérdésben döntött az EU

 Az uniós mezőgazdasági termelők 2024-ben eltérhetnek a közös agrárpolitika (KAP) azon szabályaitól, amelyek bizonyos termőterületek parlagon hagyására, azaz ugaroltatásra kötelezik őket - jelentette be az Európai Bizottság.

Az uniós bizottság a részleges mentességet biztosító rendeletet azért fogadta el, hogy kezelje a mezőgazdasági termelők jövedelemmel kapcsolatos aggályait. Több tagállam is nagyobb fokú rugalmasságot kért, hogy hatékonyabban reagálhasson az uniós mezőgazdasági termelők előtt álló kihívásokra.

Azok a mezőgazdasági termelők, akik szántóterületük 4 százalékának parlagon, illetve hasznosítatlanul hagyása helyett a szántóterületük szintén 4 százalékán nitrogénmegkötő növényeket, például lencsét, borsót vagy lóbabot, illetve úgynevezett köztes kultúrákat termesztenek, úgy tekintendők, mint akik teljesítik a vonatkozó követelményt.

A termelők egy évre eltérhetnek (Fotó: Depositphotos)
A termelők egy évre eltérhetnek (Fotó: Depositphotos)

Köztes kultúrák olyan növények, amelyeket két fő növénykultúra között termesztenek, és takarmányként vagy zöldtrágyaként szolgálhatnak. A nitrogénmegkötő növények és a köztes kultúrák alkalmazása számos környezeti előnnyel jár a talajegészség szempontjából, többek között a talaj biológiai sokfélesége és a tápanyag-kimosódás csökkenése terén. A KAP környezetvédelmi törekvéseinek fenntartása érdekében a növényeket növényvédő szerek nélkül kell termeszteni.

Akik szeretnék, továbbra is teljesíthetik az előírást a terület parlagon vagy hasznosítatlanul hagyásával.

Azoknak a tagállamoknak, amelyek nemzeti szinten kívánják alkalmazni az eltérést, erről 15 napon belül értesíteniük kell az Európai Bizottságot, hogy a mezőgazdasági termelők a lehető leghamarabb megkapják a szükséges tájékoztatást.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo