Fontos változásra készülhetnek a vendéglátósok

Augusztus 1-től új szabályok alakítják a vendéglátóhelyek italbeszerzéseire vonatkozó szerződéseket, illetve a beszállítók kiválasztását, ezért a Gazdaság Versenyhivatal (GVH) arra hívja fel az érintett vendéglátósok figyelmét, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra.

Az Országgyűlés tavaly decemberben módosította a kereskedelmi törvényt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai vendéglátóiparban a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket, valamint elősegítse a kisebb italgyártók piacra lépését. A jogszabályi változások alapján a vendéglátósoknak egyes italkategóriákban legalább két különböző gyártó termékeit kell kínálniuk. A GVH szerint a fogyasztók választási lehetőségei így várhatóan bővülnek a jövőben, amely serkentőleg hat a piacra. A másik lényeges újdonság, hogy a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán a csapolt sör lehet kivétel, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.

Fontos, hogy a kizárólagossági tilalom csak a legnagyobb, úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező italgyártókkal kötött szerződéseket érinti - hangsúlyozza a versenyhivatal. Ezzel szemben augusztustól minden vendéglátósra kiterjedő, általános kötelezettség, hogy kategóriánként legalább két gyártó termékeit vegye fel az itallapra - vagyis biztosítson márkák közti választási lehetőséget a vendégeknek minden kínált italtípusból.

A korábban megkötött, de az új szabályoknak nem megfelelő jognyilatkozatok - több hónapos türelmi idő után - 2021. augusztus 1-én végleg hatályukat vesztik: ezen időponttól kezdődően az érintett kizárólagossági megállapodások vagy 80 százalék feletti részesedési megállapodások semmisek. A GVH figyelmezteti az érintett vendéglátóhelyeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra és körültekintően, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járjanak el az italbeszerzésekre vonatkozó szerződések megkötésekor, illetve a beszállítók kiválasztásakor.

Az új törvényi rendelkezésekbe ütköző magatartások kivizsgálását a jogszabály a GVH hatáskörébe utalja. A nemzeti versenyhatóság felkészült kibővített feladatkörére, figyelemmel kíséri a hazai vendéglátóipari szektor italbeszerzéseinek alakulását és fellép a jogsértő magatartásokkal szemben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo