Fontos számok: nemcsak a járványról szól majd a jövő hét Magyarországon

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a fogyasztói árindex tavalyi és a külkereskedelmi forgalom tavaly novemberi adata, valamint az államháztartás 2020 tizenkét havi előzetes adatait közlik.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének tizenkét havi előzetes adatait. A tavaly december 18-án közzétett, január-novemberi időszakra vonatkozó részletes adatok szerint a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása, és a meghozott gazdaságvédelmi intézkedések következtében a költségvetés hiánya 2020. november végéig elérte a 3298,1 milliárd forintot. A 2020-ra tervezett hiány a GDP-arányában 8-9 százalékosra várható.

Tavaly az első tizenegy hónapban az államháztartás központi alrendszere 3298,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2778,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 572,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 53,0 milliárd forintos többletet értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 766,3 milliárd forintot tett ki.

(Fotó: Pixabay)

 

Szintén hétfőn teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom tavaly novemberi előzetes adatait. A múlt év első tíz hónapjában az export euróban számított értéke 6,8 százalékkal, az importé 7,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a 4,559 milliárd euró exporttöbblet 653 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakáét. Tavaly októberben az export gyakorlatilag az egy évvel korábbi szinten állt, alig 0,1 százalékkal nőtt, míg az import 5,1 százalékkal csökkent. A havi exporttöbblet 894 millió euró volt, 514 millió euróval több az egy évvel korábbinál.

Szerdán jelenik meg az ipari termelés tavaly novemberi részletes adata. A január 8-án közzétett első becslés szerint novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés. Az előző havitól 1,2 százalékkal elmaradt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, de az áprilisi mélyponthoz képest 63 százalékkal nőtt. A legnagyobb súlyú járműgyártás, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása nőtt, ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében, köztük az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában is csökkent a termelés volumene. Tavaly az év első tizenegy hónapjában 7,0 százalékkal kisebb volt a termelés, mint 2019 azonos időszakában.

Csütörtökön az építőipar tavaly novemberi teljesítményét közli a KSH, és a fogyasztói árindex tavaly decemberi, illetve 2020-as adatát.

Tavaly novemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult az októberi 3,0 százalékról. Egy hónap alatt, októberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek. A szolgáltatások éves áremelkedése 0,5 százalékponttal 1,9 százalékosra fékeződött le az októberihez képest. Az üzemanyagok 7,6 százalékkal lettek olcsóbbak a tavaly novemberinél és 3,2 százalékkal az októberinél. Az éves maginfláció 0,1 százalékponttal 3,9 százalékosra emelkedett. Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt 2019 novemberhez viszonyítva, ezen belül az idényáras élelmiszereké 14,4 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek inflációja 0,3 százalékponttal 2,6 százalékosra lassult.

Az építőipar termelése tavaly októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent. Az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése a 2020 szeptemberihez mérten 1,3 százalékkal nőtt. Tavaly június óta az épületeken végzett munkák bővülésének köszönhetően a termelés minden hónapban magasabb volt az előző havinál, októberben 11,8 százalékkal meghaladta a májusi mélypontot. 2020 első tíz hónapjában az építőipari termelés 11,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az építőipari vállalkozások 2020. október végi szerződésállománya 10,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 25,0 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 23,0 százalékkal kisebb lett.

Pénteken a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának tavaly novemberi, és első tizenegy havi adatait közli a KSH. Tavaly októberben a koronavírus okozta járvány, így a beutazást nehezítő intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégéjszakák száma 30 százalékkal csökkent. Az összes vendégéjszaka 89 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A belföldi vendégéjszakákat tekintve a 2020 áprilisi mélyponthoz mérten a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok szerint 14-szeres volt a növekedés, míg az előző hónaphoz képest 26 százalékos csökkenést mért a statisztika októberben. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 67 százalékkal volt kevesebb tavaly novemberben, mint 2019-ben.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo